Nehéz ügy: 'rajtakaptam, hogy tablettát szed…'

Kedves Ágnes!
Gyerekkorom óta vagyok olvasója a Szabad Földnek, a mamámék, aztán a szüleim is előfizették.
Férfi létemre mindig elolvasom a „lelki posta” rovatot, többször is nagyon elgondolkodtam a különböző emberi sorsokon. Mivel majdnem mindig egyetértek az ön józan, higgadt válaszaival, most a saját ügyemben kérném a tanácsát.
Már öreglegénynek számítottam 35 évemmel a falu szemében, amikor megtaláltam az igazit. Előtte nem találkoztam nekem való lánnyal. De a családról soha, egy percig sem mondtam le: tíz évig építgettem a saját házamat a nagyanyámmal közös telken, hol szakemberekkel, hol magam, hol apámmal – attól függően, mennyi pénzem volt éppen. De végül kész lett, négyszobás, még jól is néz ki, és nincs rajta devizahitel… Úgyhogy már csak asszony kell bele, gondoltam, és a sors szinte kiszámítva elém is hozta azt a nőt, akibe beleszerettem.
Anita éppen annyi idős volt, mint én, már évek óta elváltan élt, egyedül nevelte akkor hatéves kisfiát. Ma, közel a negyvenhez is csinos, vékony, szép arcú, szeret és tud öltözködni.
Megszerettük egymást. Hét hónap után elvettem, pedig a két szülőm, főleg anyám eléggé fanyalgott. Nem nagyon tetszett a határozott egyénisége, de persze, a fő baj az volt, hogy elvált asszony, gyerekkel. Amúgy a kisfiút hamar megszerette az egész család, én meg különösen. Négy éve volt az esküvőnk, s mondhatom, jól kijövünk. Igazából egyetlen vitatéma van köztünk, de az mindennap szóba jön. Amikor megkértem a kezét, mondtam, én még szeretnék legalább egy gyereket, mindegy a neme. Azt mondta, persze, ez csak természetes. Hát azóta nem hajlandó rávenni magát! Mindenféle kifogással jött, most meg már kijelentette: negyvenévesen élni akar. Ráadásul fél, hogy jobban szeretném a sajátomat, mint az ő fiát. Sokat veszekszünk ezen, s most rajtakaptam, hogy tablettát szed…
Üdvözlettel: Sándor

Kedves Sándor!
Nem mondom, hogy nincs oka neheztelésre, hiszen a felesége egyoldalúan megszegte közös megállapodásukat. Ugyanakkor ez nem olyan dolog, amire kényszeríteni lehet egy nőt. Most itt is azt mondom, amit gyakran szoktam tanácsolni: állítson fel egy képzeletbeli mérleget. Egyik serpenyőbe kerüljön az, hogy hiányzik egy saját gyerek, valamint az, hogy Anita megszegte az egyezségüket.
A másik serpenyőbe viszont belekerülhet, hogy ettől eltekintve szeretik egymást, ön apaként neveli Anita kisfiát. Azonkívül negyvenéves, hogyan és kivel kezdene új életet? Az élet kompromisszumokból áll. Önnek kell eldöntenie, hova billen a mérleg.
Egy biztos: az állandó veszekedésnek semmi értelme, mert az tényleg váláshoz vezethet.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes