'Edd meg lányom, amit főztél!' - 'Ennyit a jó idős szülőkről és a hálátlan gyerekekről…'

Kedves Ágnes!
Olvastam rovatának múlt heti levélváltását és azonnal tollat kellett ragadnom! Egy idős hölgy arról panaszkodott, hogy a férjével mennyi mindent tettek egyetlen fiukért, aki igencsak hálátlan, nem törődik velük, sőt mintha csak az örökségre várna. Hát igen, vannak ilyen felnőtt gyerekek. De akadnak olyan szülők is, akik akkor sem segítenek bajba jutott gyereküknek, ha megtehetnék…
Húszévesen mentem férjhez egy olyan fiúhoz, aki az első perctől kezdve ellenszenves volt a szüleimnek. Ma már elismerhetném, hogy a jövőbe láttak, de sajnos nem azokért a dolgokért bírálták, amelyekért kellett volna, hanem amikről nem tehetett. Például, hogy kik a szülei és hasonlók. Két évtizedig tartó házasságom alatt végig rosszban voltak, a vége felé már nem is beszéltek. Ez azért kellemetlen, mert közös telken élünk: a telek végét odaadták nekünk, ott építkeztünk. Ez rendes volt tőlük, de az lett volna a másik lehetőségünk, hogy az ország túlsó felébe költözünk, ők meg nem akartak öregségükre magukra maradni. Született két fiunk, de a házasságunk egy idő után megromlott. A férjem inni kezdett, nem dolgozott rendesen – beadtam a válópert.
Mivel a szüleim telkén lévő házunkat eladni nem lehet, a bíróság megosztotta a lakhatást. Most már négy éve élünk így, ami rengeteg feszültséggel, veszekedéssel jár. A volt férjem ott tesz keresztbe, ahol csak tud. Részegen fenyegetőzik, s ha nem lennének ott a nagyfiaim, biztosan megütne. Ezért nem is költöznek el, vigyáznak rám.
Tanár vagyok, nem tudom kifizetni őt. De már az egészségem forog veszélyben, lefogytam, nem tudok aludni, reszket a kezem. Nincs más lehetőségem: felveszek tízmillió forint hitelt, hogy megszabaduljak tőle. Nem tudom, hogyan fogom törleszteni. A fiaim megígérték, hogy segítenek, de hát előbb-utóbb saját családot alapítanak ők is… Még másfél millió forint kellene ahhoz, hogy a volt férjem azonnal elköltözzön.
Megkértem a szüleimet, segítsenek ki ezzel az összeggel. Meg tudnák tenni, nem is tagadják. De a válaszuk: edd meg, lányom, amit főztél. Bár látják, hogy az egyetlen gyerekük – és a két unokájuk – hogyan él, mégsem teszik meg ezt értünk. Pedig én nem voltam rosszban velük, mindig segítettem, ahogy tudtam.
De ez most akkora pofon, hogy nem tudom, kiheverem-e valaha. Hát, ennyit a jó idős szülőkről és a hálátlan gyerekekről…
Üdvözlettel: Gabriella

Kedves Gabriella!
Nem tudok ehhez mit hozzáfűzni, hiszen nem is kért tanácsot. Én sem keresek mentségeket a szülői szeretetlenségre. Annyit tehetek csupán, hogy leközlöm elkeseredett levelét. És csak remélni tudom, hogy jobbra fordul a sorsa.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes