Megrezdül az aranyszál

– Hét hónapos terhes voltam, amikor az édesanyám váratlanul meghalt. Tüdőembóliát kapott, én találtam rá. Nagyon közel álltunk egymáshoz, ő legalább annyira várta az unokáját, mint én. Rám szakadt a gyász, lelkileg magamra maradtam vele. A védőnő annyit sem mondott, hogy részvétem. A barátok tapintatosan nem hozták szóba a halálhírt, pedig jólesett volna, ha tudok beszélni róla valakivel – meséli egy fiatal anya, akinek most nyolc hónapos a babája. Másvalaki azt meséli: a terhessége idején öngyilkosság történt a családban. Egy asszony arról szól: az első babája csupán öt órát élt. Hogyan csatázik az anyákban egyszerre két elsöprő, egymásnak ellentmondó érzés? Kapnak-e szakértő segítséget a családtagjukat vagy a magzatukat elvesztett szülők az orvostól, védőnőtől? – e nehéz kérdésekre kerestük a választ.

– Fontos, hogy megéljünk minden érzelmet, ha kell, sírjunk. Ne próbáljuk meg például bűntudatból elfojtani a gyászt, a fájdalmat, mert ez később elakadást, szorongást okozhat. Hús-vér anyák vagyunk, bármelyikünk életében történhetnek tragédiák, amelyekről nem tehetünk. Ne ragaszkodjunk a tökéletes anya ideálképéhez! Ne rágódjunk azon, ami elkerülhetetlen volt, hanem gyászoljuk meg a veszteségeinket, mert csak így tudunk túljutni rajtuk – magyarázza Nyilas Nancy kineziológus. Azt javasolja, hogy a kismamák figyeljenek testük jelzéseire, vegyék észre, ha pihenésre, lazításra van szükségük. – Olyan erős aranyszállal vagyunk összekötve a gyermekeinkkel, hogy érzik minden rezdülésünket – mondja.

A stresszhormonok az anyából átjutnak a magzatba, s ha ez tartós, születése után hat a gyermek szervezetére.

A stresszkezelő technikák – tánc, éneklés, relaxáció, meditáció – a kismamák számára is hasznosak lehetnek. Az izomtesztelésen alapuló módszer, a kineziológia is segíthet, hogy a múltból hozott feszültségek, traumák kíméletesen oldódjanak.

– Sokan szenvednek el veszteséget a várandósságuk során, de kevesen beszélnek róla. A környezet sokszor nem is érti, mekkora fájdalom a vetélés, a halva születés. Majd jön másik, mondják vigasztalásul, holott a magzatot is el kell gyászolni. Akadnak országok, ahol a kórházban rituálékkal segítenek abban, hogy a búcsú, az elengedés méltóképpen sikerüljön – mondja Feithné Krajcsik Ilona, az Összhang Egyesület elnöke. – A nőket hormonálisan is megviseli, ha a terhesség nem várt véget ér. Fontos lenne, hogy az egészségügyben dolgozókat felkészítsék rá, miként nyújthatnak segítséget e nehéz élethelyzetben. A szülőknek azt is fel kell dolgozniuk, ha nem egészséges utódjuk jön a világra. Támogatásra lehet szükségük például ahhoz, hogy elfogadjanak és felneveljenek egy szeretnivaló Down-kóros babát.
 

ÖNVÁD ÉS BŰNTUDAT. Becslések szerint az asszonyok egyharmada él át perinatális gyászt, amikor késői magzati korban vagy a szülés után veszíti el gyermekét. Olykor az ikrek egyike hal meg. A veszteséget súlyosbítja, hogy a magzatról nem maradnak emlékképek, tárgyak – állítják a lélekgyógyászok. A gyászt önvád, bűntudat kísérheti, gyakran a következő terhességet túlzott aggodalommal éli meg a nő. „Asszonyok álmában síró babák” címmel írt könyvet Singer Magdolna, aki interjúkat készített hasonló tragédiát átélt szülőkkel. A történetekből kiderül: lehetséges a gyászt feldolgozni, a sorscsapások alatt állva maradni, majd a fájdalmat megnemesíteni.