Palágyi Edit: Száguldás szobabiciklin

Mikor megpihen, elmeséli: közgazdászként és idegenvezetőként dolgozott a kisvárosban, angol- és francianyelv-tudása jóvoltából nem volt gond a megélhetés. Hat éve aztán egy esős napon nagyot fordult az élete. A barátaival ült az autóban, Budapest felé robogtak. A vidám kiruccanásból mégsem lett semmi. Karamboloztak. A sofőrt a tűzoltók szabadították ki a ronccsá gyűrődött kocsiból.

„A kulcscsontom és a lábam is eltört. S ami a legnagyobb baj, beütöttem a fejemet. A kórházi ágyon ébredtem föl, de nem emlékeztem semmire. Lassan, hónapok alatt jöttek vissza az emlékfoszlányok” – meséli, korán őszülő tincseit elsimítva a szeméből. Szavai tompán csengenek.

Mintha csak egy idegen életét szemlélné biztonságos távolból. „Elfelejtettem franciául. Nem tudtam többet számolni sem, ezért a szakmámnak búcsút kellett mondanom.” Szavai egyhangú ritmusban, fásultan koppannak. Próbálta leszázalékoltatni magát, kevéske hiányzott hozzá, hogy rendes pénzt kapjon. Végül csak havi 27 200 forint járulékot ítéltek meg neki. Nagyjából ennyiből él egyedül az alig 30 négyzetméteres lakásban. „Miből fizetem a számlákat, miből fűtök? Adósság, rengeteg adósság” – súgja oda.

„Nem is hinné az ember, mennyi ehető dolog akad erdőn-mezőn” – árulja el, mint valami titkot. „Vegyük például a gombákat, a csalánból meg levest lehet főzni. Aztán ott a turbolya, annyi van belőle, mint a nyű. A legjobb konyhákon használják, a múltkor egy puccos szakácsversenyen is ez volt a titkos hozzávaló” – derül fel, és sorolja ínyenc hozzáértéssel, mi mindenre bukkan magányos sétái alatt. Aztán beletapos a pedálba, újult erővel, mintha csak erdei ösvényen tekerne. Átszellemült az arca, mint aki várja, hogy a szobabicikli elinduljon – mindegy is, merre, csak mozduljon végre…