Egy kutyamentés kulisszatitkai

„Az alábbi történet, amit megosztok az olvasókkal, jó példája annak, hogy már néhány ember összefogása és jó szándéka sem maradhat siker nélkül. Néhány hete telefonon kaptuk a hírt, hogy pár napja egy közeli község utcáin kóborol egy labrador keverék kutyus. A falubeliek egy fenyő alá készítettek neki enni- és innivalót, de a kutya nagyon félénk volt, nem is annyira testileg, mint inkább lelkileg tűnt megviseltnek.

A telefonáló sajnos nem tudta befogadni a kóborló négylábút, de megnyugtattam, hogy néhány napon belül behozzuk az otthonba, addig is vittem neki tápot, konzervet és kutyaszalámit. Az otthonban pedig készítettünk egy külön helyet a vendégnek, majd elérkezett a beszállítás időpontja.

Egész kis csapat várt, hogy segítsenek a kutya befogásában, ami nem ment könnyen. Közel egy óráig tartott, amíg a bátortalan jószágot kedves szavakkal be tudtuk cserkészni, hogy aztán egy póráz segítségével végre berakhassam az autóba. Az otthonba érve a kutyust – akit színe alapján Zsemlének neveztünk el – fokozott figyelemmel gondoztuk. Két hét kellett ahhoz, hogy Zsemle lassanként felengedjen és barátkozni kezdjen velünk. Megérezhette, hogy az állatotthonban minden a kutyákért történik, minden róluk szól.

Nagy örömünkre újabb két hét elteltével Zsemlét kiengedhettük az udvarra, ahol azóta is önfeledten élvezi a többi négylábú, illetve a gondozók társaságát. Reméljük, idővel szerető gazdára is talál.

A történet minden kétlábú szereplőjének megköszönöm segítségét, és nem csupán nekik, hanem a kedves olvasóknak is szeretettel ajánlom Márai Sándor örökérvényű gondolatait:

Ne szégyelld te azt, ha szereted az állatokat. Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van a lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz. Hazug próféták és otromba, komisz emberek azok, akik megrónak e vonzalom miatt, s azt mondják: az emberektől lopja el az érzéseket, amelyeket a kutyára pazarol. Ne törődj velük. Szeresd csak nyugodtan a kutyádat, ezt a csillogó szemű, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér barátságáért mást és többet, mint valami szerény koncot és egyegy simogatást. (…) Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért – te sétálj csak a kutyáddal. Jó társaságban maradsz, s Isten tudja ezt.”

Kedves történet, szép levél, megszívelendő szavak – köszönet.