A semmittevés luxusa

Már az ősember is vándorolgatott, de nem jószántából és nem túl messzire. A világtörténelem első szervezett turistái a görögök voltak, akik szívesen utazgattak: az olimpiákra, a delphoi jósdába, távoli fürdőkbe. Útjaik elsősorban rituális célokat szolgáltak, s a célállomásokon kialakult a megfelelő infrastruktúra: szállásadók, éttermek, örömlányok és -fiúk hada várta a vendégeket. Aztán a rómaiak már kifejezetten pihenés céljából keresték fel a fürdőhelyeket és a városokat körülvevő dimbeketdombokat. A fejlett úthálózat könnyen elérhetővé tette a tengerpartokat. Mindez persze elsősorban a gazdag patríciusokra vonatkozott, nem az alsóbb néposztályokra. Ők maradtak, ahol voltak: otthon. 


KALANDVÁGY ÉS TANULMÁNYÚT 

A középkorban elsősorban vásárokra, zarándokutakra és búcsújáró helyekre utaztak az emberek. A zarándokokat az egyház működtette szerény szállásokon fogadták. Simmachus pápa (498–514) a Szent Péter-székesegyház mellett nyitott szobákat a látogatóknak, ezt a kezdetleges vendégfogadót Sergius pápa (687–701) megnagyobbíttatta, III. Leó pápa (795– 816) fürdőt építtetett mellé. Az utazáshoz ekkoriban persze rengeteg pénz és főleg hatalmas kalandvágy szükségeltetett. 

Több száz évvel később, a XVIII. században terjedt el a gazdag britek körében a szokás, hogy tanulmányaik befejeztével ismeretszerző európai körútra küldték gyermekeiket. Egy-egy ilyen utazás évekig tartott, az ifjak Párizstól Rómán át Pozsonyig, Pestig is eljutottak. A gondtalan pihenésbe pedig először a XIX. században kóstolt bele az angol középosztály. Ekkortájt már a tengerhez is le-leruccantak, bár jobbára csak a parti sétányokon sétálgattak, fürödni inkább gyógyfürdőbe jártak. 


KEGYED IS A FÜRDŐBEN KÚRÁL?

A magyarok is szerettek utazni, de a valódi turizmus csak a XIX. században alakult ki. Persze a nemesség, majd később a gazdag nagypolgárság utazgatott előtte is, de kiruccanásaik fő céljának inkább a rokonlátogatás, esetenként a külhoni tapasztalatszerzés számított.

– Az első valódi nyaralások célpontjai a fürdőhelyek voltak – mondja Fónagy Zoltán történész. Maga az üdülés szó a felüdülésből származik, amit az egészség helyreállítása értelemben használtak. – A fürdőkúra legalább hat hétig tartott, vagyis oda csak az mehetett, akinek jutott erre elég szabadideje. Ezért leginkább a feleség és a gyerekek utaztak a fürdőbe, a családfő csupán rövid időre tette tiszteletét – meséli a történész.

Fürdőbe egyébiránt két okból mentek a hölgyek: kúrálni és – ismerkedni. A felkapott fürdőhelyeken (Teplic, Herkulesfürdő, Balatonfüred) nagyjából azonos társadalmi helyzetű emberek gyűltek össze, az ismerkedésnek nem volt túl nagy a rizikója. A Balatont az 1830-as években vették birtokba a nyaralók. Eredetileg a dunántúli nemesség járt ide felüdülni, a '40-es évektől már a pesti nagypolgárok is. A fiatal férfiak a tóban úsztak, a hölgyek a szállók gyógyvizében mártóztak. Az északi part a gyógyszállóké lett, a kilencvenes évektől kezdve a kisebb nyaralókat a déli parton húzták fel.


MEGY A GŐZÖS

A turizmus kialakulásához három dologra volt szükség: fejlett városokra polgársággal, viszonylag kényelmes és gyors közlekedési eszközökre és szabadidőre. A nagyvárosok a XIX. század első felében izmosodtak meg, de lakói csak a század második felére elégelték meg az egyre elviselhetetlenebb tömeget és kőrengeteget.

Előtte utazni nemcsak időigényes, de nagyon kényelmetlen elfoglaltságnak bizonyult.

Egy többnapos lovaskocsi-út (mondjuk Debrecenből Szombathelyre) bizony feltörte a nemes hátsót, így a vasútvonalak kiépítéséig inkább csak az utazott, akinek nagyon kellett. A századfordulón már a középosztály mindennapjainak is része a vasúti utazás, köszönhetően Baross Gábor közlekedési reformjának. Legkésőbb a kistisztviselők, iparos segédek, a szakmunkások és a tehetősebb parasztok engedhették meg maguknak a vonatutat.


SEMMIT TENNI – PÉNZÉRT

– A semmittevés mindig is a gazdagok státusszimbóluma – mondja Fónagy Zoltán. – Anno a nyaralás is nagyjából ezt jelentette. Megmutatni: megengedhetem magamnak, hogy ne dolgozzak és még fizessek is a nyugalomért. Az üdülés a nemesi életforma másolása költségtakarékos módon.

A nemeseknek nem volt munkájuk, tehát munkaidejük se lehetett. A munkások heti hat napot dolgoztak, a parasztoknak pedig a földesúr mondta meg, mikor mit kell tenniük.

Pihenni csak vasárnap vagy egyházi ünnepeken lehetett. A fizetett szabadság a XIX. században jelent meg: először az állami alkalmazottak élvezhették áldásait. A századfordulón pedig már egyhetes nyaralást is tervezhetett a minisztériumi írnok…