Fellángolt a szerelem az érettségi találkozón - mégis, mi a baj?

Kedves Ágnes!
Negyvenkilenc éves özvegyasszony vagyok. 
A férjem tíz évvel ezelőtt halt meg, előtte is sokat betegeskedett, úgyhogy lényegében egyedül neveltem fel a két lányomat. Ők már kirepültek, az egyik ráadásul külföldön dolgozik. 
Azért a kapcsolatunk állandó, ha nem is gyakran találkozhatunk. Magányosan éltem, bár udvarlásra nem kevesen ajánlkoztak, egyikük sem felelt meg nekem. 
Tavaly volt a 30 éves érettségi találkozónk abban a nagyvárosban, ahol középiskolába jártam. Az egyik „fiúval” sokat beszélgettünk. Elmondta, hogy a felesége – szintén osztálytársunk volt – egy évvel korábban meghalt. Nekik nem született gyermekük. Gyuri már a suliban is nagyon tetszett, de soha nem mutattam ki, mivel a lány, akivel járt, a későbbi felesége, a barátnőm volt.
Aztán elszakadtunk egymástól, pedig összesen 12 kilométer a házaink közt a távolság. Szóval, akkor este telefonszámot cseréltünk. Hívott, találkoztunk, elkezdődött valami köztünk. Nem tagadom, olyan szerelmes lettem, mint egy fiatal lány, s ő is ugyanígy rajongott értem.
Amikor nemrég először elmentem a lakásába – addig mindig ő jött hozzám –, megdöbbentem. Mintha egy szentélybe léptem volna. Mindenütt Anikó képei, előttük friss virággal. A hálószobában felakasztva a pongyolája, a toalettasztalon ott a fésűje, rúzsa, az éjjeliszekrényen kinyitva a könyv, amit utoljára olvasott…
Megdöbbentem. Azt tudtam, hogy nagyon szépen éltek 26 évig, s azt is, hogy Gyuri beleroppant a gyászba. De akkor már majdnem két év telt el, és már mi is együtt voltunk négy hónapja. Naponta vallott szerelmet. És bár beszéltünk olykor Anikóról, azt álmomban sem gondoltam, hogy még ilyen intenzíven gyászolja. Hát akkor ebben a képben hol vagyok én? Sírtam, kiborultam. Ő meg azzal jött, hogy tudhattam, milyen nagy fájdalom neki a felesége elvesztése. De szeret engem, csak legyek türelmes. Időt kértem. Ő megbántottan nézett rám. Nem tudom, ezt a helyzetet hogyan fogom elviselni…
Üdvözlettel: Marianna

Kedves Marianna!
Érthető a sértettsége, főleg kedvese kettős viselkedése miatt: önnel a boldog, vidám szerelmet élvezte, otthon meg belesüppedt a gyászába. De ezt nem jellemtelenségből tette. Egyszerűen arról van szó, hogy a gyásznak meg kell adni a maga idejét. Ez általában két év, persze vannak egyéni különbségek. Mindenesetre Gyuri még nem végezte el a gyászmunkát, amikor már vágyott az új szerelemre. Egyáltalán nem reménytelen az esetük. Talán jól teszi, hogy visszahúzódik. Meg is mondhatja neki: várja őt vissza, de dolgozza fel előbb a gyászát, mert csak úgy léphetnek tovább. Szerintem sikerülni fog!
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes