Virág nyílik a pinceajtón

Nyári zápor után érkezünk Egerszalókra, a kert a legszebb formáját mutatja: harsogó zöldek, virágok mindenütt. Szó szerint mindenütt hiszen még az ajtókat és a székeket is festett virágok díszítik. A most csendes kertet korábban alkotótáborba jött gyerekek zaja verte fel. Rajzolni tanultak Gelsei tanár úrtól.

– Amikor kitettem eléjük egy csokor mezei virágot, néha úgy belefeledkeztek a rajzolásba, hogy még a fiúk is abbahagyták a radírdobálást. Az alkotói csend az igazi, olyankor megszűnik a világ – magyarázza a nyugdíjas rajztanár.

Gelsei Sándor jó néhány esztendeje szeretett bele a bútorfestésbe. Első darabjait ma már felnőtt fiai születésekor készítette: polcot, palóc bölcsőt. Számos bútor dicséri a keze nyomát, otthon például akad olyan széke, amelyiken az erdélyi Énlaka templomának motívuma köszön vissza, a pinceajtót pedig kalotaszegi minták díszítik. A népi iparművész pályázatra kis széket „pingált”, s amikor vitte fel a vonaton, nem volt ülőhely, így erre telepedett le, úgy utazott.

Esküszik rá, hogy jó szerszám nélkül nincs kiváló munka – a legremekebb ecsetek mókusszőrből vagy az indiai tehén füléből vett szőrből készülnek. Olyan ősi technikákat is ismer, mint a kazein tempera, ami friss házi túró és a szénégetők előállította oltott mész keveréke.

– Az egyik legnagyobb munkám a noszvaji református templomban látható. Az eredeti festett kazettás mennyezetet ugyanis 1929-ben leszedték, majd a miskolci múzeumban hevert két évtizedig, most pedig az egri Dobó István Vármúzeumban látható. Ennek alapján készítettem el a másolatot, amely most a templomot díszíti – meséli a népi iparművész.

Egerben már a XIX. század közepétől nagy divatja lett a festett bútoroknak, de saját motívumkincsük nem volt a városiaknak. A Gömörből érkezett mesterek, akik a templomokban is dolgoztak, a magukkal hozott mintákkal díszítették a tulipános ládákat, szekrényeket.

Több helyen visszaköszön az életfa motívum, melynek a népművészetben nagy a hagyománya. Aki ismeri a szimbólumait, sok mindent kiolvashat belőle az ember életéről: a lehajló ág az öregedést mutatja, a feltörekvő pedig a fiatalos tetterőt. – Jó ilyen világban élni, s én beleszülettem – mondja Gelsei Sándor. A festményein megjelennek a virágok, no és persze a nőalakok, hiszen szerinte e két szépség együvé tartozik.

Nemrégiben érkezett haza Gömörszőlősről, az idei alkotótáborból. Az értékek mentésére vállalkozó bútorfestők évről évre ott találkoznak, alkotásaikkal hozzájárulnak, hogy igazi múzeumfalu váljon az elnéptelenedő településből.

A tábor idején elkészült festett templomkazettáikat kiállításokon mutatják be, illetve gyűjteményükkel a falut gazdagítják. Járják emellett a dél-gömöri falvakat, és összegyűjtik, lefotózzák a magyarok lakta vidék templomaiban fennmaradt régi motívumokat, így munkájuk néprajzi szempontból is igen jelentős. A régi ritka mesterségek sorába tartozik a bútorfestőé, akárcsak a csizmadiáé, a papírmerítőé, a cserépkályha-építőé vagy a kékfestőé.

Néhány hónapja Ament Éva bútorfestő kezdeményezésére Cegléden gyűltek egybe a kézművesek, akik fontosnak tartják, hogy tudásuk ne menjen feledésbe. Augusztusban Budán, a Mesterségek Ünnepén is találkozhatnak velük és portékáikkal a nézelődők.