Ide gyors segítség kell!

„Kora esténként 10-12 kilométert szoktam két település között kerékpározni: Kevermesről Lőkösházára. A köves útról nyílik egy földút egy kukoricatábla és egy napraforgótábla között, Lőkösháza határában. Az egyik alkalommal látom, hogy a derékig érő gazban mozog valami. Odamentem: négy kiskutya volt. Másnap ugyanott találtam őket, de idős kutyát sehol nem láttam. Régebben kint lehettek, mert a fű az akácfa alatt ki volt feküdve. Körben nagy csalán, tüskés bokrok, így nem fértem hozzájuk, viszont nagyon jól el tudtak bújni.
Szóltam a 30 kilométerre lévő állatvédőknek, azt mondták, telt ház van a kutyamenhelyen. Két nap múlva az egyi kiskutyát elpusztulva találtam, kettő még ott volt a bokrok alatt. Hívtam a makói állatvédőket, ők adtak egy hódmezővásárhelyi számot, ahol kioktattak, hogy jó helyük van kint a szabadban a kutyáknak, csak mi gondoljuk, hogy a kertben bezárva jó nekik. Hívtam Orosházán egy kutyamentőt, aki azt tanácsolta, hogy hálót dobjunk rájuk mikor esznek, és úgy fogjuk be őket. Mezőhegyesről kaptam kutyanyugtatót, hátha elkábulva meg lehet őket fogni, bár előzőleg a helyi állatorvos azt tanácsolta Kevermesen, hogy Seduxen (emberi!) nyugtatót adjak nekik!
Május óta minden este 7 óra fele etetem őket. Összefutottam egy nyugdíjas nénivel, akinek a kertje kinyúlik a kutyusokhoz, kiderült, ő minden reggel 6-kor eteti őket, és este 9 fele rájuk néz, friss vizet visz nekik. Én hazavinném mindkettőt, az udvaromon csináltam nekik helyet. Két keverék kutyus, az egyik macskatermetű, a másik dupla nagy, zsemleszínű, de mindkettő farka vége fehér, mint egy pici ecset.
Tudom, nevetséges, de én Incinek és Fincinek neveztem el őket. Okosak, gyönyörűek, de nagyon óvatosak: egy méternél nem jönnek közelebb, nem lehet őket megfogni.
Rettenetesen félek, mert ha nem lesz kukorica, napraforgó, nem tudnak elbújni, a vadász lelövi őket. Az is csoda, hogy életben vannak: májusban sok eső, nyári zivatarok, jégeső, hőség, sőt kibírták az itteni, augusztus 20-i tűzijátékot is! Minden alkalommal úgy megyek ki, hogy nem tudom, élnek-e még. A nyugtatót kétszer próbáltuk az ételükbe tenni, de elkóvályogtak.
Kétségbeesett és tehetetlen vagyok. Kérem a konkrét segítségét, egy szakembert, aki segítene megfogni őket, hiszen biztonságban élhetnének az udvarunkban. Ha kint maradnak, tragédia történik velük!”

Eddig a levél. A konkrét segítségem annyi lehet, hogy ideírom Bálint Beáta telefonszámát, töretlenül bízva a Kutyaposta rovat olvasóiban. Tehát a szám: 06-30/230-2762. Segítsenek, hogy Inci és Finci hazataláljon.