Palágyi Edit: Tücsökmuzsika

Boldizsár kényszerből hurcolkodott ki. Egy tavaszi estén a felesége azzal állt elő, hogy megtörtént a családi szavazás. Az egyik lánya és az asszony arra voksolt, hogy a férfi költözzön el. A másik lány tartózkodott.

A családfő így is kisebbségben maradt a maga 25%-ával az 50%-os túlerő ellenében. „Mégis, hogy képzelitek, csak úgy kiszavaztok?” – háborgott a férj, ám szikár neje, aki könyvelőként dolgozott, a számok rideg törvényére emlékeztette. A férfi agya lázasan kattogott: tény, hogy amióta nyugdíjazták, maga is úgy érezte, a panellakás falai ránehezednek, szinte fojtogatják. Térre vágyott, de óvatos duhaj volt. A drámai válás tervét elvetette, békésen kivonult a telekre.

A nyár vígan telt, a pecázást sörözéssel dobta föl, s mivel a lángososbódénál flörtölt a sütögető asszonnyal, ingyen kapta a sajtos-tejfölöst.

Amikor hűvösödtek az éjszakák, aggódni kezdett, de otthonról híreket kapott. A lányok ősztől egyetemre mennek, viszont az anyós – korábban a helyi Hangya Szövetkezet vezetője – beköltözik hozzájuk. „Felborul a szavazati arány!” – csillant fel Boldizsár szeme. Onnantól minden pénteken hazaosont, s jófiúként cipelte az anyós cekkerét a piacról. Mit ad isten, úgy összemelegedtek, hogy az anyós megígérte, az ősszel esedékes szavazáskor – amikor már csak hárman voksolnak – a veje visszaköltözését támogatja.

Boldizsár gondosan elzárta a sufniba az ásót, kapát, gereblyét. Ellágyulva csodálta a tó mögött alábucskázó napot. Arra gondolt, néhány hónapot csak kibír otthon, majd meghúzza magát. Ha kitavaszodik, újra kinyitja a vityillót, hiszen ez az egyetlen hely, ahol tücsök módjára boldogan hegedülhet…