17-18 ezer találkozás - Talán csak 5-10 volt köztük kutyafóbiás

Mindez a hülyébbnél hülyébb rendeletek és paragrafusok tucatjainak köszönhető, amelyek lényege, hogy a kutya és gazdája akár százezer éves együttélését úgy kívánják szabályozni, hogy elzárják egymástól a hatlábút. Vagyis a négylábú legyen pórázon, a legjobb, ha szájkosárral is díszítve, hogy a kétlábút még véletlenül se zavarja, ha szembejön vele.

Holott azt szoktuk mondani, hogy a kutya az ember legjobb barátja. Ráadásul ők, mármint a kutyák ezt tényleg így is gondolják… A kutya, amikor megszületik, azonnal tudja, hogy a helye az ember mellett van, ezt az etológusok már számtalanszor bizonyították. A kísérletek során a kiskutya soha nem a fajtatársát, hanem az embert választotta. A kutyát mi, emberek, emeltük ki az állatvilágból: az ő kitüntetett pozíciójának átka, hogy már nem tud nélkülünk élni, csak ránk számíthat.

Amúgy a kutya, ha nem lenne az ember barátja, már régen kipusztított volna bennünket, ugyanis sokkal gyorsabb, erősebb nálunk, és akkor a fogairól még egy szót sem szóltam…

Vagyis a kutyát nem elzárni kellene tőlünk, hanem szocializálni, a közösségünk tagjává tenni. Nagyjából 21-22 éve van berni pásztorom, ami tudvalévően egy meglehetősen nagydarab négylábú, olyan kisebbfajta mackó. A két évtized, az ugyebár 7200 valahány nap, s miután kétszer, de inkább naponta háromszor vittem és viszem sétálni Artúrt, Simont és most Sanchót, ez azt jelenti, hogy úgy nagyjából, ők hárman, póráz nélkül, 17-18 ezer alkalommal találkoztak szembejövő kétlábúakkal.

Bár nem vezettem statisztikát, de nagyot nem tévedek, ha azt mondom: talán öt-tíz alkalommal okoztunk riadalmat. Természetesen akkor sem támadott egyikőjük sem, hanem az illetőnek kutyafóbiája volt. Ő kiabált, én meg megfogtam a kutyámat és elnézést kértem.

Az összes többi szembejövő normálisan viselkedett, döntő többségük pedig mosolyogva, simogatva fogadta kutyáim közeledését. Mi több, úgy tapasztaltam, több ezer embernek jelentett élményt az, hogy közelről is látta, megérinthette a kutyáimat. Különösen fontosnak tartom, hogy közülük rengeteg volt a kisgyerek, akik talán pont Artúr, Simon vagy Sancho hatására válnak majd kutyabarát, normális felnőtté.