Társas játszmák

„Olyan régen mondtad, hogy szeretsz! – mondja a székely asszony a férjének. – Egyszer már mondtam, majd ha változás lesz, szólok!” Dr. Pruebl György, a SOTE Magatartástudományi Intézetének klinikai igazgatóhelyettese ezzel a viccel érzékeltette a férfiak és nők közötti alapvető különbséget. Egyszerű volt eleinknek: a szülők eldöntötték, ki kivel házasodik, aztán (jó esetben) a felek megtanultak együtt élni. Tulajdonképpen ma is erre a képességre van szükségünk – állítja Pruebl György.

Ahhoz, hogy megértsük a másikat, fel kell fogni, mennyire másképpen működik a férfi és a nő. Kommunikációs félreértések sorozata mérgezi a kapcsolatok többségét. Míg a nő azt érzi, elhanyagolják, a férfit nyomaszthatja, hogy állandóan együtt vannak. A nő sérelmezi, hogy keveset beszélgetnek, miközben a férfi megőrül, hogy túl sokat, s leginkább lényegtelen dolgokról. A nő arról panaszkodik, hogy kevés a közösen eltöltött idő, a férfi ezzel szemben arra, hogy túl kevés a saját idő.

– A kommunikáció, a szex, az elfogadás és az önérvényesítés mind-mind tanulható a párkapcsolatban, ha a felekben megvan rá a szándék – állítja a szakember. – Egy kapcsolat akkor menthetetlen, ha lényegesen eltérnek az alapértékek, mások az életcélok vagy a pár elhidegül egymástól. A magyaroknál a negatív érzések – a panaszkodás, a harag – kommunikációja dívik, holott tudni kell megbocsátani és hálásnak lenni, valamint kifejezni a másik iránti pozitív érzéseinket. Igaz, nehéz mindezt egy olyan korban, amikor egyre kevesebb minőségi időt töltünk együtt.

Bagdy Emőke pszichoterapeuta arról beszélt, hogy a nyugati kultúrák párkapcsolatai – nem szexuális értelemben – gyakran a szado-mazo viszonyrendszerre épülnek. Ennek lényege a gyötrés. – Az egyik fél mindig domináns szerepre tör, egyfajta úr-szolga viszonyt igyekszik kialakítani, míg a másik az elszenvedő, aki időnként megpróbál ugyan kitörni ebből a helyzetből, de rövidesen visszasüpped az eredeti „szerepébe” – mondja a szakember, aki hozzáteszi: ha nincs kölcsönösség, előbb-utóbb meghal a kapcsolat.

Hogy kiből milyen partner válik, azt erőteljesen meghatározza, honnan jöttünk, miként szocializálódtunk.

Az emberek egész életükben a szeretetkapcsolatot keresik. Ez onnan ered, hogy az újszülött az édesanyja szeme fénye, aki gyermeke minden rezdülését, kívánságát figyeli és teljesíti.

Az anyai szem a narcisztikus én melegágya. Az emberek többsége hasonló emberi viszonyokra, különösen pedig párkapcsolatra vágyik. Hogy ezt az erős énképet mennyire sikerül kinőni, abban a szülői minta is meghatározó.

– Beszélnünk kell a játszmákról is, melyek sok kapcsolatot beárnyékolnak. Ezeket többnyire a nők kezdik, mert így sakkban tarthatják a férfit – állítja Bagdy Emőke. A pszichoterapeuta szerint ritkábban végződnek válással azok a kapcsolatok, ahol a másik fél is belemegy a játszmákba, s a „kínzást” nem elszenvedő alanyként éli meg.