Katonák a hegyről - 'Megrökönyödve kérdeztük: még ilyenkor, karácsonyeste is gyakorlatozni kell?'

Nagy élményt jelentett a feldíszített karácsonyfa látványa, s az, ahogyan kicsi gyermek testvéreimmel együtt kerestük és bontottuk ki a szerény kis ajándékokat. Gyermekkoromban még minden család eljárt a rokonokhoz, ismerősökhöz kántálni, mi, gyerekek, akik már iskolába jártunk, az osztálytársainkhoz is elmentünk.

Azon a szent karácsonyestén is éppen kántálni mentünk az egyik osztálytársunkhoz.

A hegy alatt vezetett az utunk a sötétben, ott még akkor nem voltak házak. A hegy alatti szőlők felől egyszer csak nagy zörgést, csörtetést hallottunk, kicsit meg is ijedtünk. Aztán láttuk, hogy a szőlőből egy csapáson katonák jönnek ki, pont akkor érkeztünk oda, amikor ők kiértek az útra. A hegyoldalon gyakorlatoztak, és mi megrökönyödve kérdeztük: még ilyenkor, karácsonyeste is gyakorlatozni kell? Többen mondták, hogy ők is szívesen lennének a családjukkal, testvéreikkel; egyikük megjegyezte, hogy neki is éppen ilyen kistestvére van, mint mi vagyunk, és most ő is biztosan kántál.

Elég sok dió volt nálunk, mert általában ezt adtak a kántálásért, s így szétosztottuk nekik.

Ez volt a mi kis karácsonyi ajándékunk, amit nagyon jó szívvel fogadtak. Sajnáltuk őket, milyen rossz lehet, hogy nem lehetnek otthon a szeretteikkel. Később, amikor már én is a katonaidőmet töltöttem, magam is megtapasztaltam ezt az érzést. S ma is tudom, hogy az élet egyik legszebb ajándéka, ha karácsonyestén a szeretteinkkel együtt lehetünk.


Juhász János, Bekecs