Szomorú családi karácsonyok - Hiányzik valaki

A negyvenes éveik végén járó Ágnesnél és Istvánnál gyermekük nélkül ünnepelt első karácsonyestéjükön a fenyő melletti kredencen is lobogott egy gyertyaszál.
A hozzájuk átlátogató szomszédjaiknak elárulták: a magányos gyertya lángja kislányukért, Hédikéért ég. A megrendült szomszédok addig elhallgatott tragédiára gondoltak, de kiderült: csak annyi történt, hogy az ősztől külföldön tanuló gyermek nem tudott hazajönni az ünnepekre. Ágnesék mégis gyászként élték meg a helyzetet, pedig kiderült, hogy szenteste azért telefonon elbeszélgettek az „elvesztett” leánnyal. Szomszédjaik így is alig győzték vigasztalni őket.

Tari Annamária generációkutatással foglalkozó pszichoterapeuta szerint a nagyszülők, szülők generációját mélyebb érzelmek fűzik az ünnepekhez kapcsolódó szertartásokhoz, mint az ifjabb nemzedékeket.

Persze az utóbbiak sem mentesek az érzelmektől. A külhonba került huszonévesek karácsony közeledtével meghatva idézik fel magukban az otthoni faállítás rítusát, anyu bejglijét. De aztán gond nélkül engedik át magukat azoknak az élményeknek, amiket új környezetük kínál nekik, felfedezve például az adott ország ünnepi szokása t.

Ez bánthatja a felmenőket, de a túlzott sértettség vagy a magányos karácsony kiváltotta gyászreakció a szakember szerint narcisztikus személyiségű szülőt sejtet. Olyat, aki önmagát állítja a központba. Amikor az ilyen szülő más reakciót tapasztal a gyermekétől, mint amilyet elvárna, akkor olyan érzelmi helyzetet teremt, amiben aztán őt lehet sajnálni, vigasztalni. Persze kiegyensúlyozottabb lelkületű felmenők esetében is természetes, ha a gyermekük távolléte miatt nagy hiányérzetük támad az egyik legfontosabb családi ünnepen. Számukra Tari Annamária azt tanácsolja: változtassanak a szokásaikon.

Töltsék például barátokkal az ünnepet – természetesen úgy, hogy a gyermekük kapcsán inkább a sikerei, semmint a hiánya legyen a fő téma a halászlé mellett.