Szorgosan levelező olvasónknak köszönhetően kutya-macska-tyúk postás lettem…

Mindezt írtam akkor, amikor éppen Gólyapostásként ragadtam tollat, illetve számítógépet. Most meg Katona Zoltánné mezőtúri olvasónknak köszönhetően – aki már többször is megtisztelt soraival – kutya-macska-tyúk postás lettem…

Íme a levél:


„A közelmúltban nyitott kapuval vártam, hogy a Titász megbízottja lefényképezze a villanyórát. Mire nagy nyivákolás közben befutott egy pici cirmos cica, s óriási sárga szemeivel szinte könyörgött, láttam, hogy segítségre szorul. Kapott egy kis tejet, kenyeret, amit úgy lefetyelt, mint aki régen nem evett. Bemutattam a kis jövevényt Gubanc kutyusunknak, aki körbeszaglászta.

Az ismerkedés megtörtént, a cica csak egy kicsit idegenkedett, de hamarosan a legjobb barátok lettek. A kis macska időközben kigömbölyödött, egyszerűen mindenevő! Megeszi még a céklalevest is, de azért a parizert jobban szereti… Imádnak kergetőzni, játszani Gubanccal: a csöpp cica két lábra állva pofozgatja kutyabarátját, szinte nevetnek. Cirmóka – ez lett a neve – elbújik olyan kis helyekre, ahol a barátja nem éri el, s onnan fenyeget kifele, majd egyszer csak kiugrik, s rohan a pici négy lábával, Gubanc meg utána, persze soha nem bántja.

Külön tálban ugyan, de mindig együtt esznek. Gubanc végez előbb, s akkor ülve várja, mikor hagyja ott Cirmóka az ennivalóját, mert a maradék már az övé, de addig, amíg Cirmóka nem végez, nem mozdul.

Egy alkalommal a tyúkanyó megkívánta a cica előtt lévő parizerkockákat, s odasomfordált, hogy egyen belőlük, de Gubanc – féltve a maradékát – finoman, az orrával odébb tessékelte a szárnyast. Hát nem emberi ésszel gondolkodik?
Cirmóka egyébként igazi gyerek, macskagyerek. Mindennel játszik, legyen az fűszál, fél dió, bármi, amit lehet kergetni. És valódi cica: hízeleg, dörgölődik, ha simogatom, dorombol. Ilyenkor a fülemhez emelem, hogy még jobban halljam; bármilyen zenénél többet ér! Tudom, hogy ön nem cicapostás, de mivel kutyusról is szó van az írásomban, bátorkodtam ezzel a történettel előállani…”


Eddig a levél, amelyhez érkezett egy fotó is. Annak aláírása: „A mellékelt képből kitűnik, hogy a cicánk mindenkit szeret, és viszont: mindenki szereti őt is. A két öreg tyúkunk (nagyjából 7-8 évesek) együtt szunyókál és napozik az akkor már három hete nálunk lévő kiscicánkkal.”

És tényleg: a két (Cirmókához képest) hatalmas tyúk, no meg a csöppnyi macsek békésen sütteti magát egy leterített szőrmén. Hát így lettem tyúkpostás…