Hardi Judit: Egyszer úgyis felnövünk

Gondoltuk mi is, és így gondolják a mai gyerekek is. De miért várják olyannyira, hogy felnőjenek? Egy brit kutatócsoport válaszért a legilletékesebbekhez, a nyolc és tizenöt év közötti gyerekekhez fordult.

Felnőttként addig maradhatunk ébren, ameddig csak akarunk, akkor mehetünk át a barátainkhoz, amikor csak a kedvünk tartja, a szobánkat vagy a lakásunkat úgy dekoráljuk, ahogyan szeretnénk – ezek voltak a legnépszerűbb válaszok. De rendkívül vonzónak bizonyult még a felnőttségben, hogy megválaszthatjuk a munkánkat és a háziállatunkat is. Az pedig magától értetődő, hogy akkor kelünk ki az ágyból, amikor éppen jólesik. Arról már nem is beszélve, hogy a hajunk akár mindennap más színű lehet, s tetováltathatunk, lövethetünk piercinget a szüleink megkérdezése nélkül. De ennél jobb a felnőttségben, hogy nekünk is lehet gyerekünk.

Csak ne lennének azok a fránya csekkek! Mert azt már a gyerekek is látják, hogy a havi rendszeres befizetés, a felelős pénzbeosztás, a mindennapos munka (nyári és téli szünet nélkül!) nem éppen leányálom. Aggódnak a kicsik amiatt is, hogy bár felnőttnek lenni biztosan mókás, ám előbb-utóbb szembesülni kell a ráncokkal és az őszülő hajjal is.

Végül, ami szintén nem túl szimpatikus a gyerekek számára: maguknak kell eljutniuk olyan helyekre, ahová eddig állandó sofőr – anya és apa – szállította őket…