'Megküzdöttünk ezért a kislányért, imádjuk' - Az elkeseredett szülők látják, hogy baj van

Kedves Ágnes!
Elkeseredésemben fordulok önhöz, hátha van valami ötlete, amivel segíteni tud a problémánk megoldásában.
A férjemmel mindketten második házasságunkat éljük, gyerekünk is csak évek múlva, sok orvosi beavatkozás után születhetett. Így hát ma 12 éves kislányunk idős szülők gyermeke: az apja elmúlt hatvan, én pedig néhány hét múlva 55 éves leszek.
Megküzdöttünk ezért a kislányért, imádjuk és mindent igyekszünk megadni neki. Most hatodikos, és el lehet képzelni, hogy ekkora korkülönbséggel bizony vannak generációs szakadékok. Hiszen akár az unokánk is lehetne… Igyekszünk azért megérteni őt. Néhány hete vettük észre rajta, hogy mindig rosszkedvűen megy iskolába. Ezt a jegyei nem indokolták, négyes-ötös tanuló. Hosszas faggatózásra elmondta, hogy nagyon nem érzi jól magát az osztályában.
Többen rászálltak, csúfolják, hogy kövér. (Egyáltalán nem az!) Hogy bénán hordja a haját. (Legalább nyolc lánynak van pont ilyen frizurája.) Hogy öregek a szülei. (Ez sajnos igaz.) És így tovább. Senki nem ül mellé, a szünetben nem beszélgetnek vele. Ő az osztály páriája, mondta könnyezve. Ezért csak a párhuzamos osztály két lányával barátkozik.
Azt hittem, megszakad a szívem. Kifaggattam az unokatestvérét, aki egy osztállyal felette jár, és sokszor látja őt az iskolai folyosón, udvaron.
Azt mondja, Viki jó alany a piszkálódásra, mert azonnal elsírja magát, és különben is szenvedő arckifejezéssel jár-kel. Próbáltam neki magyarázni, hogy ne mutassa ki, ha meg van bántódva, de azt mondja, már az osztályterem ajtaján belépni is utál…
Hogyan kezeljük ezt az ügyet?
Üdvözlettel: Katalin


Kedves Katalin!
Szomorú, de sajnos nem ritka eset, hogy egy osztályközösségben valakit kipécéznek az agresszív gyerekek, és bántják vagy „csak” piszkálják. És igen, valóban vannak áldozat típusú gyerekek, akiknek önbizalomhiányát, kisebbségi érzését ez csak fokozza, s ezért nem tudják eltitkolni a fájdalmukat. Ezt érezve a „kemény mag” és nyomában a falka csak annál inkább nyomul. De ne hagyják annyiban! Viki őszintén elmondta, mi bántja. Ez szerencse, mert a gyerekek legtöbbször eltitkolják a szüleik elől az iskolai sérelmeket. Az osztályfőnökhöz nem biztos, hogy érdemes fordulni, hiszen ő eddig sem vette észre – vagy nem akarta észrevenni –, hogy egy gyereket kiközösítenek az osztályban. Viszont az igazgatót meg lehet kérni, hogy szeptembertől tegyék át Vikit a másik osztályba.
Ha ez nem lehetséges, akkor el kell vinni másik iskolába. De addig is – bár senki sem tud kibújni a bőréből – rá kellene venni, hogy viselje tettetett közönnyel, mondjuk úgy, fapofával a sértő megjegyzéseket.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes