Csodálni pedig muszáj - Tragikus, ha valaki nem bízik a szeretetben

Tragikus, ha valaki nem bízik a szeretetben. Ilyenek a kórosan narcisztikusak: imitálják az érzéseiket, valójában félnek az érzelmektől, nem is értik azokat.

– Mégis belátást érdemelnek, ugyanis szenvednek mindettől. S bár a viselkedésükkel gyakorta könyörtelenül mérgezik a kapcsolataikat, szerethetők is vannak köztük. Olyanok, akik értékeket akarnak létrehozni akár orvosként, ügyvédként, államférfiként, művészként – magyarázza dr. Bánki György pszichiáter, pszichoterapeuta, aki könyvet írt az önimádókról.

Kötetének ironikus címe: A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról. A kórosan narcisztikus úgy gondolja, neki minden jár. Teljesítmény és tehetség nélkül is. Sosem hálás. Várja a csodálatot. Érdeklődésének tárgya csakis önmaga nagyszerűsége. Úgyhogy rettentően bosszantja mások szeretetreméltósága, vagyona, sikere. Sokszor kitalál történeteket, amelyekben tetteit jelentőssé nagyítja, hogy körberajongják. Ha elmarad a hódolat, vagy valakitől kritikát kap, zokon veszi, ilyenkor dühkitöréssel is reagálhat. Magabiztossága persze csak látszat, ezzel fedi el alacsony önértékelését. Hiszen igazából szorong, a lelke eldeformálódott.

Létezik ugyanakkor egészséges nárcizmus is. Tisztában van az érzéseivel. Nem sértődik meg, ha a világ nem róla szól, és törődik a családjával, a barátaival. Az egészséges nárcizmus voltaképpen az önérvényesítés egyik „kelléke”. Az érzelmi immunrendszer védi a lelki egyensúlyt.

De mitől válik valaki kórosan narcisztikussá? A válaszokat a gyerekkori lelki sérülések adhatják meg. Vélhetően azt éreztették vele a szülei, a családi környezete, hogy bármit tesz is, nem elég jó. A frusztrációtól és a megbántottságtól eleve torzul a személyiség, az énkép. Az ilyen egyén gyakran a leigázás érzetének kalodájából igyekszik kitörni önmaga túlértékelésével. Felnőttként házastársát, gyermekeit ő is azzal nyomaszthatja, hogy nem elég jók, nem elég értékesek.

– Szuperkielégítő kapcsolatokat próbál magának találni a kórosan narcisztikus. A másik ember csak addig fontos számára, amíg pozitívan hat rá, hasznos neki. Mondjuk, odaadóan csodálja őt, vagy esetleg valamilyen pozíciót kap tőle. Idővel azonban inkább szabadulna az emberi viszonyaitól. Eltűnik vagy elzavarja a másikat – említi Bánki György.

Amikor a kórosan narcisztikus egyedül marad és nem jut csodálathoz, ami működésének forrása, akkor kiapad. Ettől megrémül. Le kell nyugtatnia magát: gyógyszerrel, alkohollal; jó esetben pusztán tévézéssel, videózással. De ha tartósan hiányzik az életéből, ami kielégítené a sóvárgását a sikerességre és a megbecsültségre, súlyos depresszió is kialakulhat nála. Közülük sokan öngyilkosok lesznek.

Mindenesetre maga a kóros narcisztikus is felismerheti, hogy komoly probléma van vele. Észlelheti: miközben túlértékeli magát, rendre összeomlik, ürességet él át, vagy elnyomóvá válik, letarol másokat, pedig szorong. Ez foglalkoztatni kezdi, hozzáolvas a „tüneteihez” az interneten, és máris összeállhat benne a kép, s maga is felkeresheti a terapeutát. De – fűzi hozzá Bánki György – többnyire mégiscsak más okból jelennek meg a pszichiáternél: például azért, mert elhagyják őket vagy elveszítik az állásukat. Elfogy körülöttük a közeg, amelyben addig kiemelkedhettek. Ettől a saját létezésük válik kétségessé számukra. Nagy szükségük van a szakember segítségére.