Egy jó tanács: 'Édesapja valóban nagyot vétett ön ellen'... 'De egy haldoklóval szemben az irgalom helyénvaló'

Kedves Ágnes!
Szeretném önnel megismertetni a történetemet. Kíváncsi vagyok egy tapasztalt ember véleményére, aki kívülállóként, elfogultság nélkül látja az esetet.
Harmincnégy éves nő vagyok, hat éve házasságban élek, a második gyermekünket várom. Csak amióta együtt vagyok a férjemmel, azóta tudom, mi a családi harmónia. Gyerekkorom elég zaklatottan telt. Nyolcéves voltam, amikor a szüleim elváltak. Én anyámmal maradtam, de apámmal is rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, ha nem is gyakran találkoztunk. Apám később megnősült, de abból a házasságból nem született gyereke.
Édesanyám is férjhez ment, odaköltöztünk a férjéhez, a családi házába. 17 éves voltam, harmadikos középiskolás, amikor anyu hosszú szenvedés után rákban meghalt. Szörnyű év volt számomra, hónapokig ápoltam, tanulni sem energiám, sem kedvem nem maradt. Leromlottak a korábban jó jegyeim, de szerencsémre a tanáraim együttérzőek voltak és átengedtek mindenből.
Ketten maradtunk a mostohaapámmal. Sohasem volt köztünk meleg szülő-gyermek viszony, s nagyon hamar megkaptam: le is út, fel is út.
Felhívtam az apámat, kérdeztem, mehetek-e hozzá. Nemet mondott. Hozzátette: ne haragudjak, neki már kialakult az élete, jól megvannak a párjával, ezt zavarná egy majdnem felnőtt ember odaköltözése. Kapom tőle a gyerektartást, kapok árvaságit, oldjam meg. Szörnyű érzés volt. A tanév közepén kirakott a nevelőapám, az édesapám nem fogad be. Kollégiumi hely nem volt, albérletre nem tellett. Csövezni kezdtem, ami azt jelentette, hogy aki befogadott, nála aludtam pár napot, hetet. Barátnők, fiúk, sőt férfiak… Hogy nem züllöttem el teljesen, csak az őrzőangyalomnak köszönhetem. Leérettségiztem, dolgozni kezdtem, majd megismerkedtem a férjemmel, onnantól jóra fordult az életem. De az apámmal nem beszéltem 17 éve. A múlt héten azonban felhívott az apám felesége, és elmondta: apám rákos, közel a vég, látogassam meg, béküljünk ki. Nemet mondtam. De a barátnőm szerint ez kegyetlenség. Mit gondol erről?
Üdvözlettel: Orsolya

Kedves Orsolya!
Nem tudom, mi a jó válasz. Édesapja valóban nagyot vétett ön ellen. De megbocsátani mindig jobb, mint haragudni vagy gyűlölni. Egy haldoklóval szemben meg az irgalom is helyénvaló. Ha édesapja tényleg megbánta a vétkét, és valóban látni kívánja magát – azt mondom, menjen el hozzá. Mert ha nem teszi meg, a döntése élete végéig rágni fogja.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes