Fantasztikus lenne, ha látna!

Most nem érek rá beszélgetni, ebédelek – mondja az ötéves Lili, miközben fasírtot és főtt krumplit majszol a szépen terített asztal mellett ülve. A teremben színes rajzfilmfigurák a falakon, az egyik ajtót kékre, a másikat pirosra, a harmadikat sárgára festették. Játékok tömkelege a polcokon, a 4-5 fős csoportokba járó apróságok a kedvükre válogathatnak.

A kívülálló elcsodálkozik a környezeten. A súlyosan látássérült és vak gyerekek óvodájában járunk. Ők keveset érzékelnek a színekből. De aztán a látogató rájön, mennyire nem érti különös világukat. Miután Lili befejezte az ebédet és csatlakozik hozzánk, kérleli az édesanyját, Erikát, hogy mutassa meg azt a fényképet a telefonjában, amin kedvenc szoknyájában pózol. Nem látta ugyan, de tudja, hogy szép benne.

Igazi csacsogós kislány, beszámol a hétvégi hógolyócsatákról, a kedvenc meséiről, s imád furulyázni. – Elmegyek majd egy tanárhoz zenét tanulni, híres művész leszek – avat be távolabbi terveibe. Születése után derült ki, hogy szülei genetikai összeférhetetlensége miatt lett vak.

– Megpróbáljuk kihozni belőle a maximumot – mondja Erika. – Elfogadtuk a helyzetet, de időnként óhatatlanul ott motoszkál a fejünkben: milyen fantasztikus lenne, ha látna!

Lili a szerencsés vak gyermekek közé tartozik, mert nincs más fogyatékossága. A fővárosi Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Diákotthona és Gyermekotthona óvodai részlegébe jelenleg harminc gyerek jár, közülük huszonhat értelmileg vagy halmozottan sérült. Speciális foglalkozásokon látják el őket, többeket etetni, mozgatni és pelenkázni kell.

– Az utóbbi két évtizedben nagyon megváltozott a gyerekek összetétele. Korábban a vak és a súlyosan látássérült fiatalok tanítása és integrálása volt a feladatunk. Manapság emellé sok esetben értelmi és mozgássérülés is társul, s ezeknél a gyerekeknél nem feltétlenül az a fő probléma, hogy nem látnak – mondja Somorjai Ágnes, aki hat éve vezeti az intézményt. – Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően már a félkilós koraszülött babákat is életben tudják tartani, közülük többen halmozottan sérültek lesznek. Az évtizedek óta itt dolgozó gyógypedagógusokat arra képezték, hogyan kell fejleszteni és oktatni a vak gyereket, s nem arra, miként foglalkozzanak a mozgásukban és kommunikációjukban is akadályozott gyerekekkel, és lássanak el mellettük ápolói-gondozói feladatokat. A felsőoktatás lassan idomul az új helyzethez, noha a szándék meglenne rá. A bürokrácia is gátolja az átalakulást – vélekedik az igazgató.

A kétszáz éves szecessziós épületben jelenleg 211 gyereket nevelnek, közülük százan „csak” látássérültek. Az iskolának saját kollégiuma van, a vidéki gyerekek itt töltik a hétköznapjaikat.

Tizennégy állami gondozott fiatal is jár az intézménybe, számukra külön gyermekotthont működtetnek. Sokan az óvodától a szakiskoláig itt tanulnak, a szülők életében biztos pont az intézmény. Azoknak a legnehezebb, akik látóként születtek, de baleset vagy betegség miatt vesztették el a látásukat. Tanul itt diák, akinek faág ütötte ki mindkét szemét, a másik úgy esett el a biciklijével, hogy a látóközpontja megsérült, s van, aki agydaganat miatt vakult meg. A zene és a sport is fontos az itt tanulók életében: a főbejárat melletti vitrinek is tele vannak a csörgőlabda-bajnokságon, az öbölátúszáson, atlétikai és pingpongversenyeken szerzett kupákkal.

Katona Krisztina 22 éve dolgozik itt, halmozottan sérült gyerekeket tanít. Délutános nevelőként kezdte, most igazgatóhelyettes. – Ezek a gyerekek ugyanolyanok, mint a látók: örülnek, indulatosak, humorosak, és időnként tele vannak kételyekkel – meséli. – A szerelem viszont teljesen másként működik náluk. A külső lényegtelen, hiszen nem látják egymást, ők valóban a belső értékek alapján választanak.

Semmi gond, ha egy alacsony barna fiúnak magas szőke a barátnője. Az egyik férfi tanárba szinte az összes lány „szerelmes”, mert elvarázsolja őket a hangja. Tizenkét vak pedagógus tanít nálunk, olyan is van köztük, aki itt járt iskolába – mondja Krisztina, aki egy évig Bostonban tanult ösztöndíjasként. Mondani sem kell, hogy az USA-ban más feltételekkel működnek a vakok számára fenntartott intézmények. – Mindenre jut ember és pénz, sokkal erősebb az integratív szemlélet – avat be a szakember a kinti tapasztalataiba. Nálunk 23 éves múltra tekint vissza az integrált oktatás, több mint 150 vak és súlyosan látássérült gyermek tanul többségi oktatási intézményben, vagyis egészségesek között. Bekukkantunk az 5. osztályosok történelemórájára. Három fiú veri a Braille-írógépet. Nem teljes az osztálylétszám, egy influenzás kislány hiányzik. Bangó Tibor történelem–magyar szakos tanár is itt végezte az általános iskolát, s bár nem látja a fiúk arcát, hallja a lelkesedésüket.

A Római Birodalom a téma, a fiúk vágják az évszámokat és az uralkodók neveit. Ugyanazt a központilag előírt tananyagot tanulják, mint bármely másik iskola ötödikesei. A 12 éves Márk kitűnő tanuló, s meglehetősen izgatott, mert ő az iskolarádió egyik „lelke", s mindjárt szünet, kezdődik az adás. – Informatikus vagy rádiós szeretnék lenni. Sokat lógok a neten, hallgatom a híradókat, fontos, hogy tudjam, mi történik a világban. A kollégiumban lakom, tök jó, hogy ott nagyon erős a wifi – mondja. Sziszi, vagyis Szilveszter is kollégista, Sárbogárdról érkezett. Komoly sportoló, úszik, pingpongozik, csörgőlabdázik, kosarazik és sakkozik. – Már voltunk Csehországban, Hollandiában és Szlovákiában sakkversenyen, az Európa-bajnokságon a 17. lettem – meséli. Alfi pesti fiú, hármas ikerként született, a testvérei látók: – Sokat utazunk, jártam már a tengernél is. Hú, az nagyon sós volt, a Balaton szerintem sokkal jobb – lelkesedik.

Kicsöngetnek, a fiúk felállnak, úgy közlekednek a padok körül, sétálnak el a zongora mellett, mintha látnának. A sokadik generáció diákjai, akik ebben az ódon épületben tanulják meg, milyen a világ, s hogyan lehet benne élniük.