Diadalmas harcot vívtak - Nehéz elképzelni, nem is olyan rég honnan indultunk

Örömmel jelentették be az orvosok, hogy a 2013-as statisztikákhoz képes 25 százalékkal javultak a hazai csecsemőhalandóság mutatói, azaz ezer élve születésre csak 3,9 haláleset jut. Mindez a korszerűsödő műszerparknak, az orvosok munkájának és a jól szervezett szakmai programoknak köszönhető.

– A javulás záloga az egész gyermekkoron átívelő gondozás, követés. Örömmel vennénk részt egy kora- és újszülötteket szolgáló szervpótló centrum kiépítésében is – nyilatkozta dr. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója.

Fontos lenne még, hogy kiterjesszék a család- és újszülöttbarát szülést és kórházi ellátását, s hogy a legsúlyosabb állapotú koraszülötteket és újszülötteket megfelelő centrumokban lássák el. Dr. Kovács Tamás, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának főtitkára felhívta a figyelmet: ahhoz, hogy a javuló eredményeket megtartsák, többek közt nagy szükség volna a koraszülések számának csökkentésére és a szoptatás támogatására is, hogy a nők több csecsemőt tápláljanak anyatejjel.

Milyen életesélyekkel jöttek világra hajdan a gyermekek? Száz éve még minden ötödik kicsi meghalt egyéves kora előtt, köztük igen sok újszülött. A fejlődési rendellenességek, a szülés közben elszenvedett károsodások éppúgy szerepeltek az okok közt, mint a gyomor-bélhurut, a tüdőgyulladás vagy a fertőző betegségek, így például a kanyaró, tbc.

Kiugróan sokan haltak meg a törvénytelennek számító gyerekek közül, hiszen a megesett cselédlányok és napszámosnők kénytelenek voltak dajkaságba adni a nem kívánt csecsemőt, akire sanyarú sors várt.

Egy szolgáló gyermekének a földbirtokoséval szemben majdnem kétszeres esélye volt rá, hogy ne érje meg az első születésnapját. A néhány napos csecsemők halálozási mutatói csak az 1970-es években kezdtek javulni.

Az 1800-as években nagyvárosaink elszegényedő részein egészségtelen otthonokban, zsúfoltan tengődtek a családok, rossz volt az ivóvíz, hiányzott a higiénia, tarolt a tbc – ez a gyermekek életesélyeit is rontotta.

A tanyasiak még a XX. században is kiszolgáltatottak voltak: „Az Alföld tanyavilágában a legnagyobb a tuberkulózisos halálozás, a csecsemőhalandóság és a legkisebb az átlagos életkor” – figyelmeztetett egy 1932-es cikk. „Hiába beszélünk tanyasi egészségügyről addig, amíg napi járóföldre nemcsak orvost, de szülésznőt is alig találunk” – írták. A sárba ragadt tanyán makacsul tartotta magát a babona, a kuruzslás, az ördögűzés is.

A parányi életek megmentése – e címen jelent meg egy 1939-es cikk, melyben az orvos szerző sikerként könyveli el, hogy az orvostudomány a korábban életképtelennek tartott csecsemőkről sem mond le.

Akkoriban a „rendes fejlettségű” csecsemő 2500–4000 gramm súlyú volt. A 2500 grammosnál kisebbeket nagy igyekezettel tartották életben, a gyöngéket, szopni még nem tudókat napi 10-12 alkalommal gumicsövön át táplálták az ápolónők.

A kihűléstől védve speciális, átfolyó vízzel melegített ágyakba fektették a kicsiket, akiket hónapokig kórházban ápoltak, s életükért „diadalmas harcot vívtak”.

A védőnői szolgálat elődje, a „csodálatos zöldkereszt” áldásos működése is sajtótéma az 1930-as években. A helyes táplálás és tisztában tartás mellett ismeretlen dolog a csecsemőhalandóság – állították. Az egyévesnél kisebbek közül a legtöbben bélhurutban és fertőző vérhasban betegedtek meg. Ma már tilos volna, de akkor a csecsemőknek citromos tejet, írót, vajjal és liszttel kevert tejet adtak bélhurut ellen. A szülőket drákói szigorra biztatták az orvosok. A táplálás rendjét előírták: az anya 3-4 hétig hagyja sírni a csecsemőt, hadd szokja meg, hogy csak négyóránként kap enni, éjjel pedig nem szophat. Azt javasolták: csörgővel sem kell szórakoztatni a „zsarnok” csecsemőt, hiszen jól eljátszik az ujjaival. Ha sírt, megvigasztalni, megetetni sem volt szabad, nehogy elkapassák. Hagyták inkább bömbölni, mondván, majd megnyugszik…