Tudományos zenebona

Nem telik el nap, hogy ne jönnének rá valamilyen elementáris felismerésre a világ nagy összefüggéseivel kapcsolatban. Olyasmikre gondolok, hogy például vidámabb az, aki a franciaágy bal oldalán alszik, és gazdagabb, aki a jobb felén fekszik. Nem hinném, hogy a párok hatalmas veszekedésekbe kezdtek volna amiatt, ki hol aludjon a jövőben, de a következő hír olvastán úgy éreztem, elérkeztem a tűréshatáromhoz.

Az újabb világrengető megállapítás szerint a kellemes zene hallgatásakor hajlamosabbak vagyunk rossz dolgokat elkövetni. Nem arról van szó, hogy a Beatles Yesterday című számán elandalodva brutális sorozatgyilkosokká válnánk – de majdnem.

A kutatás lényege: a zene arra is használható, hogy másokat manipuláljanak vele, vagyis egy-egy kellemes melódiával engedelmessé, agresszívvá, sőt rasszistává lehet tenni az arra fogékonyakat. Természetesen mindezt laboratóriumi kísérletekkel támasztották alá: néhányan kellemes zenét hallgattak, mások keményebbet, a harmadik csoport semmit, s közben csalásra ösztönző fiktív reklámhirdetést kellett nézniük. Az eredmény meglepő: a kellemes muzsikát élvező csapat volt leginkább csalásra kapható, az agresszív zene ellenben tökéletesen lecsillapította a delikvensek indulatát. Arról nem szól a fáma, milyen karakterű, erkölcsű, pszichés állapotú emberek kerültek egyik vagy másik csoportba.

Azért engedtessék meg: kételkedem.

Még soha nem jelentették a híradások, hogy például egy Zorán-koncert után dühtől vöröslő fejű, felhergelt tömeg hagyta el a nézőteret, vagy sátánista zenekarok fellépését követően szeretettől fátyolos szemű bőrfejűek karonfogva távoztak a buli helyszínéről.

Azt viszont tapasztalom, hogy ha kellemes zenét hallgatok, boldogsághormonok árasztják el a testemet, rózsaszín felhőkön ülve lógatom a lábam, s fütyülök a világra. Lehet, hogy nagyképűség a neves kutatókkal szembeszállni, mégis mindenkit arra buzdítok: hallgassunk minél több kellemes zenét.