Első látásra? Szikra nélkül mit sem ér

A kémia, azaz az ösztönös vonzalom nélkül nehéz elindítani egy párkapcsolatot – ma sokan esküsznek arra, hogy nem is érdemes…

A minap egy tévéműsorban higgadtan és okosan indokolták a pszichológusok, miért illik össze a szép műkörmös lány és a társasházkezelő fiú, a 43 éves vidéki férfi és a 27 éves fővárosi lány, a szőke amazon és az érzékeny lelkű legény – ám az élet végül cáfolta a feltételezésüket. Négy „vakon házasodó” párból három úgy összeveszett az első hónapban, hogy öröm volt nézni.

A kapcsolat eleje pedig általában csupa lebegés: a vonzalom rózsaszín szemüveget ad a szerelmesekre, így a másik hibáiról nagyvonalúan elfeledkeznek.

Ettől válik olyan felfokozott élménnyé a kapcsolat, hogy érdemes érte vállalni a nehézségeket.

Rómeó harcba száll Júlia családjával, a lovag elvágtázik szíve hölgyéért akár a világ végére. A szerelmes lemond a nyugis életéről, sőt az evésről, alvásról is. Ez a módosult tudatállapot indítja be a párkapcsolat motorját, mely éveken át képes robogni.

A szerelmi bájitalt ma – tudományos alapon – úgy képzeljük el, mint egy koktélt, amely kótyagossá teszi a szeretőket, a feldobottság és a kötődési vágy hormonjaival árasztva el a szervezetet. A kutatók már tudják, milyen vegyületek termelődnek, azt azonban nem, hogy mi indítja be a folyamatot. A rossz hír az, hogy az érzelmi tűzijáték nem tart tovább két évnél. Ahogy Woody Allen fogalmaz: „Nem maradhattam olyan, mint egy begőzölt bika.”

Ha azonban nincs szikra, simán elmehetünk olyan ember mellett, akinek a személyisége remekül passzol hozzánk – derült ki a tévés kísérletből is. „Az ember egy elképzelt ideált kerget” – mondta az egyik szereplő, és inkább várt tovább az Igazira. „Van egy kényelmes életem, csak akkor változtatok, ha vele még kényelmesebb lesz” – fogalmazott a másik. A valóságban viszont vígan élnek együtt „furcsa párok”, akik sem korban, sem kinézetben, sem végzettségben nem illenek össze, mégis bolondulnak egymásért.

A párkapcsolati tanácsadók hiába figyelmeztetnek, hogy nagy lángolásnak nagy felsülés lehet a vége, senki sem hallgat rájuk. A kommendálásnak pedig hajdan nagy hagyománya volt. A hinduknál meg a szülők döntöttek arról, kivel házasodjon a gyermekük, és a családi szokásokat, jellemvonásokat, anyagi helyzetet is összevetették – sőt az asztrológiát is segítségül hívták.

A modern tudomány is nekirugaszkodott, hogy megalkossa a vonzalom képletét, akadt olyan amerikai társkereső, amelyik kidolgozott algoritmus alapján hozta össze a párokat – megjelenést, hobbit mérlegelve, de a recept az életben nem működött.

Megesett, hogy mindkettőjüknek ugyanaz a film tetszett, csak nem együtt akarták megnézni…

A tévés pszichológusok mégsem dolgoztak hiába: egy igazán hosszú távú kapcsolatnál már valóban az számít, mennyire illik össze a két ember személyisége. Lecsendesülve már nagyobb eséllyel maradunk együtt azzal, akivel a lélekbúvárok szerint is remek párost alkotunk, hiszen hasonló például az értékrendünk, az életvitelünk, érdeklődési körünk. Csakhogy odáig el kéne jutni. A szerelem azonban minden, csak nem logikus. Talán azért is érezzük varázslatosnak a folyamatot, mert nem tudatos szinten zajlik, csak úgy megtörténik. Alig tudunk ma többet a szerelem vegykonyhájáról, mint azok a lányok, akik babonából a legény gatyakorcába varrták a hajszálukat – jobb híján így próbálták megszerezni azt, akit kiszemeltek.