Nyomot hagy egy pofon is

„Nálunk is elcsattant egy-két pofon, mégis ember lett belőlem.” „Utólag visszagondolva igaza volt a szüleimnek, valahogyan meg kellett nevelniük, hogy megtanuljam, hol vannak a határaim.” Gyakran hallunk hasonló véleményeket, ha a gyerekek fenyítése kerül szóba. Holott a kérdés – elviekben – nem vita tárgya: Magyarországon 2015 óta a törvény tiltja a gyerekek bántalmazását.

– A gyerek, még ha nem is mutatja, bizony megéli a fájdalmat, és ez esetben nem a fizikai, hanem a lelki fájdalomról beszélek – magyarázza dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakember.

– A kicsiben nyomot hagy egy-egy pofon is. Később, felnőtté válva azonban kevesen szeretnének konfrontálódni szüleikkel a gyerekkoruk miatt, sőt inkább a pozitív emlékeket erősítenék, és a negatívokat gyengítenék, így lép életbe a védekezési mechanizmus, amivel felmentik a szüleiket a bántalmazás súlya alól. Esetükben inkább azt mondanám: nem azért lettek rendes emberek, mert verték őket, hanem annak ellenére.
Fontos különbséget tenni a fizikai erőszak és a testi fenyítés között. Előbbi rendszeres bántalmazást jelent, akár eszköz (fakanál, pálca, öv) segítségével, célja kifejezetten a fájdalomokozás.
A testi  fenyítés célja ellenben nem az, hogy fájdalmat okozzon a gyereknek. Sokszor nem is róla, hanem a szülőről szól. A szülő tehetetlenségéről, eszköztelenségéről.
Hétköznapi példával élve: a gyerek kirohan az utcára, belenyúl(na) a konnektorba, a szülő megijed, elcsattan a pofon, hiszen félti a gyereket, és a pillanat hevében nem talál más módszert a megvédésére.

A lelki fröccs sem megoldás ezekben a helyzetekben, véli a szakértő.

– A hangsúly inkább a megelőzésen van. Nem használ a baj megtörténte utáni pofon, és az sem, ha tisztes távolságból hússzor kérleljük a gyereket, ne csináljon olyasmit, ami veszélybe sodorja. Fizikailag kell jelen lenni: megállítani az úttesten, gyerekvédő dugót tenni a konnektorba és így tovább.
A gyereknevelés nagy része nem demokratikus döntésekből áll: a kicsiknek jól látható határokat kell megszabni, akár fizikai értelemben véve. Erőszak nélkül kell megtanulniuk a közlekedési és egyéb, az ő biztonságuk érdekében hozott szabályokat.
Nem szabad elfelejteni, hogy a gyereknek ugyanolyan jogai vannak, mint a felnőttnek. Ahogy felnőttként sem egy-egy sallerrel intézzük el a konfliktusainkat (jobb esetben), úgy a gyereknél sem lehet ez megoldás. Már csak azért sem, mert az enyhének gondolt pofon is komoly önértékelési problémákat okozhat. Rombolja a magabiztosságot, a gyermek lelkében eltolódik a saját testével kapcsolatos tolerancia, hiszen azt tapasztalja, más sem tiszteli azt. Később kialakulhat étkezési zavar, depresszió, és jellemző az is, hogy nehezebben mond nemet olyan dolgokra, amiket esetleg nem szeretne.
A testi fenyítés a kortársakhoz való viszonyban köszön vissza: az a gyerek, akit, még ha csak alkalmanként, de megütnek otthon, gyakran agresszívabb a társaival. Hiszen az otthoni példát utánozza: célt érni erőszakkal lehet. De viselkedhet másképp is: az óvodában, iskolában is felveszi az áldozatszerepet, ezzel pedig agresszívebb társai célpontjává válhat.

– A kérdés tehát nem az, hogy lehet-e verni a gyereket vagy nem, hiszen erre a törvény választ ad: nem lehet. A kérdés az: mit tehet a szülő, aki erőszakmentesen szeretné nevelni a gyerekét? Baj viszont, hogy e kérdésben nem kap megfelelő segítséget.
Ebben kellene támogatni a szülőt, nem pedig arról beszélni, hogyan lehet verni a gyereket a lehető leghatékonyabban, hogy az ne hagyjon nyomot.