'Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy a szüleink ennyire közömbösek lesznek az unokáikkal szemben'

Kedves Ágnes!
Újságokat rendezgetve kezembe került egy néhány hónappal ezelőtti Szabad Föld, amelyben egy idős házaspárról ír önnek valaki. Olyan nagyszülőkről, akik nagyon sokat törődnek az unokákkal, s a fiatalok igencsak igénybe veszik a segítségüket.
Ám nekik ez már túl sok, de nem merik szóvá tenni…
Nem tudok vitatkozni ezzel a levéllel, biztosan vannak ilyen esetek. Az ott leírt példa szerintem is kimeríti a kihasználás fogalmát. De ez csak az érem egyik oldala. Mert mi van azokkal a nagyszülőkkel, akik egyáltalán nem működnek ebben a szerepükben?
Én meg erre látok nem is egy példát.
Itt van a mi családunk esete. Kétgyerekes, fiatal família vagyunk, ugyanabban a vidéki nagyvárosban élünk, ahol mindkettőnk szülei. Kisfiunk a harmadik általánost végezte, kislányunk nagycsoportos óvodás. Az esküvőnk költségeit felezte a két család.
De azóta – tíz éve – semmiféle anyagi segítséget nem kaptunk senkitől. Szerencsére megállunk a lábunkon, most ugyan egy kis bérlakásban lakunk, de talán másfél-két év múlva tovább tudunk lépni. Amúgy ez nem fáj annyira, hiszen tudtuk előre, hogy így lesz. Azt azonban álmunkban sem gondoltuk volna, hogy a szüleink ennyire közömbösek lesznek az unokáikkal szemben. Pedig okos, kedves, viselkedni tudó gyerekek, szépek is, bármely nagyszülő büszke lehetne rájuk. De hogy az anyai nagyszülők ha háromhavonta egyszer látni óhajtják őket, sokat mondok. Anyám egyszer el is szólta magát: azért elég ennyi, hogy nehogy rájuk sózzam őket. A férjem szüleinek elég a telefonkapcsolat meg a karácsony. Akkor drága ajándékokat vesznek nekik, aztán egy évig nem kíváncsiak rájuk… Arra hivatkoznak, hogy ők már fáradtak, betegesek. Hát nagyszülői kötelesség nincs a világon?
Üdvözlettel: Kinga


Kedves Kinga!
Érthető a csalódása és a szomorúsága. Valóban vannak ilyen nagyszülők is. De kötelességről nincs szó esetükben. Az embernek elsősorban a gyerekével, másodsorban a szüleivel szemben vannak kötelességei, az unokával való törődés nem az. Az lehetőség és gyönyörűség. Így gondolom én, de lehet, hogy más meg azt gondolja: felneveltem a gyerekeimet, rengeteget dolgoztam, most már megérdemlem a pihenést és a nyugalmat, hagyjon mindenki békén. És ennek a felfogásnak is van létjogosultsága, ha nem is túl rokonszenves.
Sajnos itt mindenki vesztes. A gyerekek, akiknek fontos szereplők maradnak ki az életükből. A nagyszülők, mert nem részesei az unokák életének, mert kimaradnak egy nagy érzelemből. A fiatal szülők, mert nem kapnak segítséget… S a végére egy kérdés: önök mindent megpróbáltak, közeledtek az öregek felé, kezdeményeztek találkozókat?
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes