Palágyi Edit: Helytelen hajnalok

– Azért a fél szemem a csomagomon tartom – kacsintott a férfi.

– Nehéz? – faggatózott a nő.

– Eléggé, sok minden van benne – árulta el az öreg. Hogy mégis mi, az hamarosan kiderült: rádió és egyéb műszaki cikkek, ruhák, ékszerek. „Ez az én formám, nyilván egy orgazdával akadtam össze” – morgott magában a nő, de egyre kíváncsibb lett.

– Rokonokhoz viszi? – érdeklődött ravaszul.

– A születésnapomat ünnepeljük a testvéremnél, a nyolcvanadikat. Hozom az ajándékokat, amiket eddig kaptam, meg a szerzetesi öltözetet, amivel a rendtársaim leptek meg. Kispapokat is várunk az ünnepségre – szólt a meglepő válasz.

A nő elhallgatott. Az öreg sem szólt többet, de áldást intett, amikor lekecmergett a vonatról, maga után vonszolva a titokzatos fekete bőröndöt.

*

– Van itt egy szabad hely? – kérdezte a nő, miután fellépett a hajnali háromnegyed hatos buszra.

Sokan voltak. A munkába indulók arcról ismerték egymást, reggelente együtt zötykölődnek jó két órát oda, este kettőt vissza. Bevackolódnak az ülésbe, hogy szundítsanak egyet. Csak a sofőr éber, míg robognak a főváros felé. Most viszont egy nyugdíjascsoport feltöltötte a buszt, előszedték a kolbászos szendvicseket. A nő ingerülten látta, esélye sincs, hogy a szokásos kettős helyét egyedül birtokolja.

– Leülhetnék? – tudakolta egy kövérkés leányzótól, de az fel sem nézett. Csak másodszorra jött a felelet: kurta bólintás. A duci lány nagy kegyesen az ölébe tette a kabátot és táskát, amit előtte szétpakolt, így utastársa lehuppanhatott. Lehunyta a szemét, de a leányzó telefonjának a fénye pont az arcába világított.

„Arra bezzeg van energiája, hogy nyomkodja a mobilját, de arra már nincs, hogy kibökjön egy udvarias szót” – dühöngött magában a nő. Kárörömmel tervezgette: korábban száll le, mint a leányzó, aki végig az ablakhoz préselte őt, így öntelt útitársa kénytelen lesz felemelni termetes valóját, hogy kiengedje.

– Leszállnék – jelzett a megálló előtt. Válasz semmi, hát megbökte a fruskát.

– Nem – csak ennyit felelt a lány. Kezével a siketnémák jelét mutatta, meg a fülét, amivel nem hall. Arcán barátságos, meleg mosoly ömlött szét.

A nő kábán botorkált le a buszról, majd percekig állt a megállóban, mint akinek földbe gyökerezett a lába. Restellte magát.