Egók csatája

Az első randi csupán afféle puhatolózás, körbeszaglászás, ami csakis arra hivatott, hogy a felek eldöntsék, legyen-e második. Ott viszont eldől minden: helyesnek bizonyult-e az első kellemetes benyomás, vagy csupán a hosszú évek kínzó magánya csapta be az emberfiát pár órára?

Négy nappal korábban az első randi igazán remekül sikerült. Klasszikus nyári elemekkel (könnyű délutáni séta, fagyi) és stílusos fővárosi díszletekkel (Margitsziget, kolostorrom).

A második randevú megtervezése kellő gondosságot igényel, annak ismeretében, hogy a Férfinak milyen szándékai vannak a becserkészendő vaddal kapcsolatosan. Ugyanis a randiguruk szerint a helyválasztásnak tükröznie kell a Férfi roppant vonzó személyiségét. Minden porcikájával akarta ezt a visszafogott, finom, szellemes Nőt, úgyhogy a laza, könnyed éttermeket elvetette – kerülendő a laza, könnyed kapcsolat iránti vágy látszatát is.

Elegáns étterem a Várban, vacsoraidő.

A Férfi önkényesen magára osztotta az ételválasztás gondját, majd hosszan elmerült az étlapban.

Amikor végre feltekintett, megosztotta a Nővel súlyos dilemmáját: előételnek libamájpástétom rebarbarakompóttal vagy kakashúsleves libamájjal töltött rántott palacsintával?

A döntés súlya csupán egy pillanatra bizonytalanította el, mert aztán magabiztosan érvelt, nem kevés ideig, főétel gyanánt a nyári tökkel, zellerpürével és túrós nudlival kísért kacsacomb mellett. A székfoglaló beszédbe belefáradt pincér a pult mellett már nem hallotta, hogyan söpörte le finoman a Nő krémes utáni vágyakozását a francia sajtokkal, eme szakértő menüsor méltó lezárásaképpen.

A Férfi elégedetten dőlt hátra székében. Igen, ilyen egy igazi, határozott és céltudatos férfi!

Míg fejében még az öntömjénező ódák zengtek, a Nő bort rendelt. Minden fogáshoz többfélét is. Fejből, ismerte az itallapot.

A csevegés könnyeden indult – onnan, ahol a Margitszigeten abbahagyták. Munkáról, hobbiról, exekről. Aztán érkeztek sorban az ételek, és a Férfi ettől kezdve – tán önigazolásképpen – csakis arról tudott beszélni, hogy a hús eléggé omlik a szájban, és a zöldségek kellőképp üdék, pikánsak. Mindezt étteremkritikusokat megszégyenítő részletességgel, barokk körmondatokban, vonatkozó receptekkel sűrűn megtűzdelve...

A Nő is elmerült a borkóstolásban.

Körbe-körbelötykölte a pohárban a nedűket, a gyertyafény felé tartva vizsgálta a színüket. Hosszan elemezte a borokat. Az egyiknek az illatát túlságosan behízelgőnek találta.

A másik elbírt volna még leheletnyivel több játékos savat. Ebben lehetne a menta visszafogottabb, amabban meg a citrus nem tetszett. A savak fanyarkodnak kicsit, és van itt egy kis disszonáns parfümösség, ami jelentősen rontja az összhatást. Az előző vörösbornak kicsit karcos a tanninja, most meg a maradékcukorral akadt problémája.

A Férfi unta a cukormonológot. A barrique-olást már szinte meg se hallotta, ám azt világosan látta, hogy ez a Nő úgy viszonyult a borhoz, ahogyan az élethez: semmi sem volt neki elég jó. Semmi sem ért fel az ő tökéletességéhez. Mindenben talált hibát.

Sohase fogja boldoggá tenni ezt a Nőt. Valószínűleg soha senki.

A Férfi nem bírta tovább. Felpattant a székről, és szó nélkül megindult kifelé. A Nő először meglepődött kicsit, de rögvest megnyugtatta magát, csak a sok bor sürgette mosdóba.

Miközben a Nő az újabb borospohár fölé nyomta csinos orrát, hogy nagyokat szippantson, a Férfi már a Várnegyed ódon macskakövein ereszkedett lefelé. A Bécsi kapun kilépve egy kocsmát keresett. Szeretett volna inni végre. Csendben, egyedül, férfi módra.