Nincs út hátrafelé – Egy fiatal cigány házaspár mert változtatni az életén

Sanyi tizenöt évesen került a tiszadobi gyermekotthonba.

Cigány közösségből érkezett, alig beszélt magyarul. Tudta, mi a mélyszegénység, megtapasztalta a tiszavasvári telepen. Nagymamája nevelte, vagy harmincan éltek egy fedél alatt. Anyácska a szárnyai alá vette. A fiú előtt lassacskán kitárult a világ. Megtanult írni és olvasni.

Sose volt a kezében gitár, mégis ügyesen pengette. Beült a csónakba és pillanatok alatt rájött, hogyan kell evezni. Imádta a lovakat, úgy bánt velük, mintha erre született volna.

Sanyi tizennyolc esztendős korában visszament a cigánytelepre, a szíve húzta az övéihez. Némi pénzzel a zsebében elkezdhette volna a saját életét, de nem ezt az utat választotta.

– Nem volt életcélom – vallja be a huszonöt esztendős Balogh Sándor. – Ahogy hazaértem, máris megbántam a döntésem. Dolgoztam kőműves mellett, baromfitelepen, napszámba jártam, a közmunkát is kipróbáltam.

Mindenki szorgosnak, megbízhatónak tartott, nem úgy tekintettek rám, mint a többiekre.

Aztán megismerkedtem Dórával, náluk laktunk. Nemsokára megszületett a fiunk, Milánka. Gondoskodtam a családról. Rendszeresen volt munkám, mégis ellehetetlenült az életünk.

Erről a nehéz időszakról nem szeretnék beszélni.

Egyre jobban érlelődött a változtatás gondolata. Sok álmatlan éjszaka után kimondták: az ország másik részén keresnek megélhetést. Ha másként nem megy, először csak a családfő indul útnak. De szerencsére együtt költözhettek. Anyácskára, vagyis Illésné Áncsán Arankára, a tiszadobi gyermekotthon egykori igazgatójára – akit Oláh Ibolya megasztárbeli szereplésekor ismert meg az ország – most is számíthattak.

Mivel ő jelenleg a kecskeméti S. O. S. Gyermekfalu otthonvezetője, egyértelmű volt, hogy ezen a vidéken keres lakást és munkát Sanyiéknak.

– Sok akadályt kellett leküzdeni – sóhajt Anyácska. – Amikor kiderült, hogy egy kisgyerekes cigány házaspárnak keresek albérletet, a legtöbben nemet mondtak, vagy azzal tértek ki a válasz elől, hogy más jelentkező is van. Ezt a bizalmatlanságot nehezebb volt elfogadni, mint a borsos bérleti díjakat.

Végül találtam valakit, aki partnernek mutatkozott, de ő sem adott egyértelmű választ. Egyre jobban elkeseredtem.

Küldözgettem az SMS-eseket Sanyinak. Azt írta vissza: „Nem baj, tudom, a Jóisten úgyis megsegít.” Nagy volt az öröm, mikor a tulajdonos azzal hívott fel, hogy mégis nekünk adja ki a lakást.

Sanyi napokon át alig aludt, véresek voltak a szemei. Nem először kellett szembenéznie az előítéletekkel.

Megedződött már. Ha hátrafelé tekintene, elesne. Inkább kerüli a bajt. Családjával negyedik hónapja él Kecskeméten, azóta nem járt odahaza.

Annak is eljön majd az ideje. A sok bántás ellenére azt mondja: Nincs harag a szívemben.

Az üres albérletet be kellett rendezni. Került szekrény, ágy, tűzhely, hűtő. Ruhájuk sem nagyon volt, de Anyácska ismerőseivel, barátaival minden szükséges holmit beszerzett.

Szerencsére megfizethető a lakbér, a rezsi sem sok, nincs tartozásuk. Megnyugodhat hát a főbérlő, akivel egyébként jó viszonyba kerültek a fiatalok.

Azért Sanyi nyomatékosítja:

– Bármi gond van, Anyácskát hívom először. – Dóra várandós, novemberben születik Milán kistestvére. Nagy szükségük lesz babaruhákra és egy használható mosógépre, mert a mostani elromlott. Az apuka legnagyobb álma egy motorkerékpár, de neki a legolcsóbb is drága lenne. Munkahelyére, a helvéciai Tüzép-telepre az Anyácskától kölcsön kapott biciklivel jár. Naponta hét kilométer oda, hét vissza.

– Egy hónap próbaidőre vettek fel, de két hét után megkaptam a szerződést – meséli a fiatalember. – Látták, hogy szeretek dolgozni. Nehéz a munka, naponta több mázsa építőanyagot mozgatok meg, de szerencsére bírom. Elégedettek velem.

Ahogy ők is elégedettek az új életükkel Dórával. Azt mondják, másak errefelé az emberek. Nyugodtak, békések, udvariasak. Szembeötlő különbség például, hogy nem néznek rájuk gyanús szemmel a boltban. És az itteni cigányok életvitele, gondolkodása is más. Mindezek tudatában könnyebb lesz beilleszkedniük. De ha egyszer Anyácska elköltözne innen, az biztos, hogy mennének utána.

Csak az ő közelében érzik biztonságban magukat.