Nyáron is pörög a mókuskerék

„Az élet célja nem az, hogy jól érezd magad. Dolgozz és cselekedj!” – mondta Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök, aki kiérdemelte a Vaslady nevet. „Kelj föl korán, dolgozz keményen!” – ezt egy másik, ugyancsak kőkemény nő, a divattervező Coco Chanel tanácsolta azoknak, akik hozzá hasonlóan alacsony sorból szerették volna felküzdeni magukat.

Nem piskóta – ez a címe Gordon Ramsay önéletrajzi könyvének, melyből kiderül, hogy a sztárséf maga is kitartó, kőkemény melóval szakította ki magát a nincstelenségből, holott alkoholista apja és drogfüggő testvére sorsára is juthatott volna. A sikeres karrierek azt sugallják, hogy az teszi jól, aki beleveti magát a napi 12–16 órás műszakokba, mert a végén majd learathatja a babért.

Tényleg mindig így lenne?

A munkamánia rombolni is képes – figyelmeztet Barbara Killinger kanadai pszichológus, aki nagy hatású könyvet írt e témáról. A diagnózist  nehezíti, hogy nem könnyű megállapítani, hány munkaórától kóros ez az állapot.

Akad, aki simán lehúz napi 12 órát, de mellette kiegyensúlyozott családi életét él, ám olyan is akad, akinek ennyi már megbillenti a lelki egyensúlyát. Egy biztos: aki drogként használja a munkát és a vele járó, felpörgető adrenalint, már veszélyes úton halad. Jellemző módon ezt a szenvedélybetegséget is éppúgy tagadják az érintettek, ahogyan a játékfüggők vagy az alkoholisták teszik. „Én munkamániás lennék? Ez nevetséges!” – kérik ki sokszor maguknak a kutatók tapasztalatai szerint. Killinger úgy véli, az szenved munkamániában, aki a hatalom és az irányítás megszállottja lesz, és kényszeresen törekszik arra, hogy elismerjék, elfogadják –  közben pedig elnyomja az érzelmeit, szorongását, és sérültté válik. A páciensek gyakran olyan családban nőttek fel, ahol csak a sikert értékelték, s a szülők elvárták, hogy büszkék lehessenek a gyermekeikre.

A munkába temetkező nem a hétvégét várja, hogy lazíthasson. Az ő jelszava: „Végre itt a hétfő!” Akad a hivatás megszállottjai közt éjt nappallá téve ügyelő orvos, fáradhatatlan szakács, de művész és pap is – ők azzal vigasztalják magukat, hogy mások javára ténykednek, de közben nem ritkán felégetik emberi kapcsolataikat, a magánéletüket.

A cégek leginkább díjazzák e túlhajtott szenvedélyt, de maguk a „sztahanovisták” nagy árat fizetnek érte, ha nem tanulják meg behúzni a féket…