Szücs Gábor: Gyerekvállalás céljából

Amikor felhívom, a férfi készséges, s amikor találkozunk a Duna menti házában, kiderül: valóban 185 cm magas, valóban kék szemű, s bár ezt nem írta, de valóban 62 éves. Hogy miért szánta rá magát erre a finoman szólva is szokatlan felhívásra, legjobb, ha ő maga mondja el.

„Itt élek ebben a nagy házban egyedül, amit bűnnek érzek. Mindenki gyerekszobát épít, de azok általában üresek – ez is bűn. Mondjuk ötven éve nem lehetett elviselni a gyerekzsivajt, most mindenütt néma csend, senki nem rosszalkodik, senki nem akarja ellopni a gyümölcsöt – ez óriási baj. Mintha össztársadalmi rettegés lenne a gyerektől, miközben a gyerek nem a vég, hanem a kezdet, az maga az örömforrás. Vagyis nem a gyerekcsinálás a felelőtlenség, hanem a gyerektelenség.”

Később kiderül, hogy ugyan három gyereke van meg két unokája, de a családi élete nem a szája íze szerint alakult.

Ő például öt gyereket szeretett volna, de a volt neje háromnál megállt. Belátja, olykor idegesítő lehetett, ahogy megpróbálta a családját kormányozni, vagyis „nem azért váltunk el, mert nem voltam otthon, hanem mert otthon voltam; nem azért váltunk el, mert kamionsofőr lettem, hanem azért, mert nem lettem kamionsofőr”. Az egyik lánya Mexikóba ment férjhez, pedig „aki ide született, annak itt kell élnie”. A másik lány a válás óta nem beszél vele, a fiával ugyan néha találkozik, de az unokák internetfüggők, miközben neki, amikor gyerek volt, esténként az apja egy-egy novellát olvasott fel. „Digitális jólét van, és demográfiai csőd” – teszi hozzá.

Végzettségét tekintve agrármérnök. Miközben némi iróniával szóvá teszem, hogy a kertje állapotán ez nem látszik, felkapja a fejét: úgy tűnik, kedvenc témájához érkeztünk.

„Persze, az jobban tetszene, ha csinálnék egy szép, szabályos angolkertet, de az nem természetes. A természetes az, ahogy itt, nálam a szajkók mindenfelé elpotyogtatják a magokat, és összevissza nő dió, mogyoró, szelídgesztenye. Miközben a társadalom totálisan természetellenes, én ebben a könyörtelen világban próbálok természetes maradni. Az abortusz – természetellenes, a párkapcsolat gyerek nélkül – természetellenes, az örökbefogadás anya vagy apa nélkül – természetellenes.”

És akkor már el is érkeztünk a nőkhöz, akik „szegények, egy virtuális világban élnek”. Milyen válaszok érkeztek a hirdetésére? Tudja, ugye, hogy nincs esélye? – kérdem kissé gonoszul.

„Volt, aki egyszerűen perverz állatnak tartott, pedig láthatja, nem vagyok az. Csak engem a szex gyerek nélkül nem érdekel. A nők pedig, meglehet, akarnak gyereket, de csak majd. Előbb ismerkedjünk egy kicsit. Az pedig mit jelent? Alapesetben hosszú telefonokat, aztán randizni kell, találkozgatni, ismerkedni, majd irány valami jó távoli nyaralás, mondjuk Thaiföld, Phuket szigete, mert az olyan trendi… Mindez éveket jelent, én pedig 62 éves vagyok, ha sikerülne gyorsan gyereket csinálnunk, 80 leszek, mire a kicsi 18. Igyekeznem kell…”
És milyen nőről álmodik? – teszem fel az utolsó kérdést.

A válasz maga a nyers valóság: „Semmilyenről. Legyen együttműködő.”

Hát, kedves lányok, asszonyok, udvarlásra, szép szóra, virágcsokorra, ajándékokra alig, nagy utazásra egyáltalán ne számítsanak, ha Tahitótfalura vinné az útjuk. Szigorú erkölcsökre, házasságra, szajkók által gondozott kertre igen, tévére, autóra, vitorlásra, internetre és a világ egyéb hívságaira ne. „Tudja, mi a félelmetes? – búcsúztat a kapuban. – Hogy én, vagyis a férfi akar gyereket, a nő pedig nem.”

Egy héttel később újabb hirdetés a Szabad Földben. „Hatvannégy éves, nyugdíjas férfi vagyok. Egy Pest megyei városban, szerény otthonomban élek – egyedül. Keresek olyan magányosan élő hölgyet, aki esetleg gyermeket is tudna vállalni még.”

Most akkor ki őrült meg?