Palágyi Edit: Lajoska újból éhes

A friss, ropogós, cserepes tetejű cipó illatát nem feledtem, így arra jutottam, saját kenyeret szeretnék, igazi kovászosat.

Ez egy igazi nagy szerelem lesz, dobbant meg a szívem. Arra a mindig mosolygó péklányra gondoltam, akit a férje szívbéli gesztussal egy házimalommal lepett meg születésnapjára, és onnantól az asszonyka maga őrölte a búzáját a dédelgetett kovászával készült kenyereihez.

Ettől a szokatlan, de mégis érzelmes ajándéktól valóban megváltozott az életük. Maguk mögött hagyták az egyébként szemtelenül jól fizető állásukat, eladták a meseszép házukat, és messzire elköltöztek, hogy családi pékséget nyithassanak a Balaton partján. Szóval egy jó kis tésztából bármi kisülhet…

Kenyérliszt, rozsliszt, langyos víz - nem nagy kunszt a kovásznevelés, gondoltam hetykén, és a világhálón tudakozódni kezdtem. Egyre többen szeretnek kenyeret sütni, és a közösségi oldalon az ismert blogger, Limara, a házipékek koronázatlan királynője látja el őket tanáccsal. A haladó hobbipékek a mutatós veknik képeivel dicsekednek, mások a kovászukkal bajlódnak. Limara kurzusa szerint az első kovászt sütés előtt egy hétig kell nevelgetni, s napokon át 12 óránként etetni. Szorgos háziasszonyként reggel felserkenve mindjárt az éhes kovászhoz szaladtam hát. Lajoska, a kovász először alig mutatott életjeleket, talán fázott, majd felbátorodott.

Miután este megetettem, félretettem az üvegét, de Lajos éjjel lelökte a tetejét, kiszabadult, és ragacsos lényével elárasztott mindent. Ráadásul újra éhesen követelőzött.

A salgótarjáni péklegény, Szó Dani mesélte: ő nagy becsben tart egy 150 éves kovászt, amit külföldről kapott ajándékba.

Te jó ég, mi lesz itt évek múlva? – rettentem meg. Elképzeltem a lakásomat, amint az ajtón, ablakon is folyik ki a kovász, én meg csak hordom neki zsákszámra a lisztet, hogy táplálhassam, mint valami örökké éhes kisgömböcöt.

Úgy döntöttem, leballagok inkább a közeli pékségbe, és veszek egy helyes kis cipót. Lajost pedig egyelőre sorsára hagyom.