Emlékezünk – Keresztek az út mellett

Garai fiatalok haltak meg 2008 novemberében közlekedési balesetben különböző helyszínen, de egyetlen késő éjjeli órában. A 21 éves Fazekas Zsoltot Bácsborsód és Bácsbokod között az út szélén ütötte el egy autó. A 15 éves Mózer Kitti Vaskútról indult haza egy zsúfolt kocsi utasaként.

Mózerné Kiss Anna, Kitti édesanyja nagyon ideges volt azon az éjszakán. A lánya elment a szomszéd faluban lévő diszkóba a barátnőjével. Többször is hívta, de nem válaszolt, lemerült a mobiltelefonja. Kitti volt már néhányszor éjszaka szórakozni, de tudta, hogy félti az édesanyja, ezért garai ismerőst keresett, akivel hamar hazamehet. Akit először megkért, előbb még Bajára, az ellenkező irányba indult tankolni.

A lány bekéredzkedett hát egy másik autóba. Ültek már benne négyen, neki a hátsó ülés közepén jutott hely. A volánnál ülő férfi erősen ittas volt, hajtott, ahogy csak a kocsi bírta. Egy enyhe kanyar után elvesztette az irányítást a jármű fölött, amely letért az útról, és a kerekeivel fölfelé a szántóföldön állt meg. Mózer Kitti nem volt bekötve, kirepült a kocsiból, amelynek egyik darabja a fejére zuhant. Azonnal meghalt. Mózernéhez a komaasszonya kopogtatott be a hírrel, hogy baleset érte a lányát.

– Amikor odaértünk, már ott találtuk a mentőt, a rendőrséget. Láttam a fényt, azt hittem, a lányomat ápolják a mentőautóban. Meg akartam nézni, de szóltak, hogy ő nincs bent, mert meghalt – idézte fel az édesanya. – Már letakarva feküdt a sötétben a földön.

Mózerné Kiss Anna egyedül maradt a hétéves kisfiával, a férje akkorra már elköltözött tőlük. A barátai eleinte mindennap odajártak hozzá, őrizték. Volt okuk rá, mert sok minden megfordult a fejében. Ám később fölülkerekedett benne az akarat: nem hagyhatja el magát, ott van neki a kicsi fiú.

Érdeklődött, állíthatna-e keresztet a baleset helyszínére, hogy valami emlékeztesse az arra járókat: meghalt ott egy ember. Az ő kislánya. Tanuljanak belőle, kicsit lassítsanak.

A vaskúti polgármester azt üzente: nincs akadálya, de ne közvetlenül az útpadkán legyen. Egyszerű fakeresztet helyeztek el. Virágot vitt, gyertyát gyújtott, eleinte gyakran, később egyre ritkábban. A kereszt azóta is ott áll az út szélén. A környékét jó emberek mindig megtakarítják a gaztól. Mózerné Kiss Anna eljött velünk a helyszínre, mécsest gyújtott.

Fazekas Zsolt három társával Bácsborsódról gyalog ment a bácsbokodi diszkóba ugyanazon az éjszakán. Az út jobb szélén gyalogoltak, háttal a menetiránynak. Az a szakasz egyenes és ki van világítva. Zsolt ment legbelül, amikor hátulról egy személyautó elütötte. A sofőr segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Villogó fényekkel, szirénázva érkező rendőrök ébresztették az édesanyját és az egyik nővérét. Az asszonyt beültették a járőrkocsiba, sokkos állapotban azonosította a fiát.

Nővérei, Anett és Diána máig nem tértek napirendre afölött, hogy a cserbenhagyó büntetés nélkül megúszhatta. Testvérük társai nem látták, ki vezette az autót. De a közeli bekötőúton a rendőrök igazoltattak egy mattrészeg férfit, a kocsija véres, a szélvédője betörve. Úgy tűnt, egyszerű az eset, de kiderült, hogy rendőr – és attól kezdve furcsa fordulatot vett a nyomozás. Noha évekig tartott az eljárás, a bíróság végül jogerősen azt a változatot fogadta el, hogy a cserbenhagyásos gázolás idején nem az ittas férfi ült a kocsiban, hanem a keresztanyja, aki beteg volt, s az eljárás ideje alatt meghalt.

– Neki volt jó ügyvédje, nekünk viszont nem volt pénzünk – mondta Fazekas Anett.

A baleset után keresztet állítottak a tragédia színhelyére. Mindig van mellette friss virág, rendben tartják a környékét.

– Megnyugtat, ha oda kimegyek – mondta Anett. – Jobban szeretem azt a helyet, mint a temetőt. Ott ment el, úgy gondolom, ott van valahol a lelke. Nekem jobb ott rá emlékezni. Azt akarjuk, hogy a kereszt emlékeztesse azt is, aki bűnös a testvérünk halálában.

Makón már tizenöt alkalommal rendeztek emlékkupát négy diáksportoló és egyesületi elnökük emlékére, akik 1993. március 13-án Tiszakécske és Lakitelek között egy mikrobusszal a vonat elé hajtottak. A hetedik-nyolcadikos fiúk focitornáról tartottak hazafelé, a gépkocsit az elnök vezette, s a fénysorompó tilos jelzése ellenére gurult a sínekre. Csak a csapat kapusa élte túl az ütközést.

A három makói fiút egymás mellé temették. Gyömbér Péter, a Maros Menti Utánpótlás Futballklub mostani elnöke szerint soha annyi ember nem volt még temetésen a városban, mint akkor.

Az emléktornán részt vevő csapatok valahányszor felsorakoztak a tiszteletükre, a temetőben megkoszorúzták a sírjukat. A győztesnek járó trófeát az egyetlen túlélő adta át. A hozzátartozók a baleset helyszíne közelében, Lakiteleken is létesítettek emlékhelyet.

Tizenöt év után azonban a családok azt kérték: ne rendezzék meg többé az emlékkupát – olyankor újra és újra fölszaggatják a lelki sebeiket.

– Láttuk, hogy egyre terhesebb ez a hozzátartozóknak. Volt, ahol felbomlott a család, másutt meghalt az egyik szülő – mondta Gyömbér Péter. – A múló idő mindenkiben máshogyan rendezi el a dolgokat. A fiúk felnőtt, családos emberek lehetnének, nem nyújt már vigaszt, ha kinagyítjuk hajdani gyermekarcukat. Minden család a maga módján gyászol. Mindenszentekkor én is odamegyek mindegyik sírhoz, s az egyesület nevében csendesen gyertyát gyújtok.