'Egy anya nem tehet különbséget a gyerekei – és a menyei – között'

Kedves Ágnes!
Hatvanéves asszony vagyok, a Dunántúl egyik szép városában élünk a férjemmel, már nyugdíjasként. Ikerfiaim 36 évesek, mindketten családosok, egyiküknél egy kisfiú, másikuknál két kislány született. Mindkét menyem csinos, rendszerető asszony, a párjaikkal jól élnek. Csak sajnos egymást nem bírják, ami bizony megkeseríti a napjainkat. A háborúság akkor kezdődött, amikor az egyiknek megszületett a fia, majd két évvel később a másiknak az első lánya. Nem is tagadom, hogy az első unokánk lett a szemünk fénye, s azóta is az, mert szép, okos és kedves gyerek, őt még a kiskamaszkor sem tudta elrontani. Szeretjük természetesen a másik fiam kislányait is. Bár őket elég mufurc, flegma természettel verte meg az ég. Az anyjuk természetét örökölték, Márta habitusa ilyen: örökké puffog, elégedetlen, rosszkedvű. A fiamat ez nem zavarja, amúgy meg vele sokkal kedvesebb is, mint másokkal. A másik menyem, Kati, a fiúk édesanyja sokkal szerethetőbb. Kedves, segítőkész, úgy viselkedik velünk, mint az édesszüleivel. Eleinte Márta megpróbálta ellenünk fordítani őt is, de ez nem sikerült, így háborúzni kezdett. Most már nem is beszélnek. Én próbáltam békíteni őket, de Mártánál ez olaj volt a tűzre. Karácsonykor is mindig csak azt lesi, hogy a másik menyem gyereke nem kapott-e nagyobb ajándékot. Hát igen, a mi imádott Lacikánk kapja a legnagyobbat, mert ő a legidősebb, s mert ő nagyon ragaszkodik hozzánk. Ki vetheti ezt a szemünkre? Persze kapnak ajándékot a lányok is, akik meg sem köszönik, csak fanyalognak. Az anyjuk sem tud örülni semminek, ezért nála nem is erőltetjük meg magunkat. Én miért kedveskedjek egy mísz, morcos embernek? Mit gondol erről?
Üdvözlettel: Teréz

Kedves Teréz!
Kérem, ne vegye rossznéven, de úgy látom, bizony ön is vastagon részese ennek a háborúnak. Százszor leírtam már: egy anya nem tehet különbséget a gyerekei – és a menyei – között. Természetesen a gyermekkorú unokái közt sem. Mert ez még azok között is féltékenységet és viszályt szül, akiknek nem rossz a természete. Mindezt pedig, részben legalábbis, önök keltették fel. A két fiatal nőt nem fogja tudni kibékíteni, mert ahhoz nincs meg az érzelmi kötődése az egyikükkel, aki miért is hallgatna a szavára. De abban tud tenni, hogy ha nem is egyformán szereti a három unokáját, ezt ne éreztesse velük. Vegye a fáradságot és tudakolja meg, milyen ajándékra vágynak a kislányok, próbálja ugyanúgy a kedvüket keresni, mint Lacikának. És igyekezzen a két menyének is egyforma értékű, szeretettel kiválasztott ajándékot adni. Legyen az idei karácsony az első lépés!
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes