'Hagyjuk a gyerekeinket úgy gyermeket nevelni, ahogyan ők akarják, ahogyan nekik jó'

Kedves Ágnes!
Megértést remélek öntől, bár nem vagyok biztos benne, hogy megkapom, mert úgy tapasztalom, hogy ön szinte mindig a fiatalok pártját fogja a generációs vitákban. Pedig higgye el, nem vagyok sárkány anyós…
A fiam két évvel ezelőtt vette el azt a lányt, akivel már több éve együtt voltak. Azt, hogy előtte már másfél évig együtt is laktak, szó nélkül lenyeltem. Tudom, hogy ma ez a szokás, mivel csak annyi kell hozzá, hogy a pár kibéreljen egy lakást. Van azért ennek jó oldala is, hiszen kipróbálhatják, milyen az együttélés, képesek- e kijönni egymással. Ebben nincs is hiba, nagyon jól megvannak, egyéves a kisbabájuk.
A menyem – nevezzük Erikának – öntudatos, talpraesett, okos fiatal nő, mindenről megvan a határozott véleménye, nemigen enged a dolgaiba  beleszólást. A saját anyjának sem, nemhogy nekem. Amúgy eszemben sincs beleszólni, még ha furcsállom is bizonyos húzásait. Egy szóval sem kifogásoltam az igény szerinti szoptatást, a pólya hiányát, hogy két hónaposan repülőre ültek vele, vagy azt, hogy ha éjszaka sír, odaveszik maguk közé az ágyba és így tovább…
De most egy kissé besokalltam.
Bár egyáltalán nem szorulnak rá anyagilag, Erika szeptembertől vissza akar menni dolgozni, a baba pedig bölcsődébe menne. Pedig én felajánlottam, hogy egy teljes napot vállalok az unokámmal, s ugyanígy az ő édesanyja is. Tehát lenne két szabad napja egy héten, ha már ennyire soknak érzi a gyerekezést. Most is úgy van, hogy hetente kétszer lemegy az edzőterembe, mert vissza akarja nyerni a régi karcsúságát. És havonta fodrász, kozmetikus, meg összejövetel a barátnőivel. Ilyenkor persze a fiam vigyáz a kisfiúra. Neki ez nem probléma, de nekem kissé furcsa. A menyem szerint minden nőnek szüksége van „énidőre”. Énidő! Micsoda új fogalom…
Amúgy rendesen ellátja kicsit, de saját magával mintha többet törődne. Eddig még megálltam, mindig lenyeltem a kikívánkozó megjegyzést.
De már egyre gyűlik a mondanivalóm...
Üdvözlettel: Edit


Kedves Edit!
Ha már kérdezte, a legfőbb tanácsom: továbbra is nyelje le a véleményét.
Mert ha nem így tesz, annak csak sértődés, viszály lenne a vége. Itt ráadásul nincs szó súlyos bajokról, egyszerűen csak arról, hogy ez a fiatalasszony másképpen él, mint ön annak idején, az ő korában.
Ez nem tragédia, kár rajta rágódni.
Mivel így a fiának is megfelel, semmi baj nincs. Már többször is írtam: hagyjuk a gyerekeinket úgy élni, úgy gyermeket nevelni, úgy felhasználni a szabadidejüket, ahogyan ők akarják, ahogyan nekik jó.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes