Kályhamesék, mesés kályhák

Mesélte egy asztalos, aki anno visszatért az orosz hadifogságból, hogy Szibériában a foglyok minden este azzal töltötték az időt, hogy belekiabálták a barakk közepébe állított vashengerbe, melynek vékony csöve odafent átfúrta a tetőt: kályha, adj nekem mesét! Mert a tűznek varázsa volt. Azon túl, hogy a kályhában égő fa meleget adott, a kényszerűségen túl is összehozta az embereket és a történeteket. Egyetlen hengeres vaslemez.

S bár lehet, sokan azt képzelték a történeteket hallva, hogy az nem is egyszerű dobkályha, hanem éppen olyan, mint otthon a kemence, vagy pompázatos kandalló, de miként a meséknek vége lett, és a fa is leégett, ebben az egyszerű tűztérben is csupán az maradt, mint bármilyen más kályhában: hamu.

A tűz a történelem kezdetén a túlélés esélyét hordozta magában, és amikor az ember kunyhókba, házakba, kastélyokba költözött, a tüzet is vitte magával. Az első kályhák olyan tűzhelyek voltak, amelyeken főzni is lehetett. A kályha a ház központi helyének számított, köré lehetett gyűlni evéskor és melegedéshez, és mindegy volt, kinek mennyi állata legel odakint, mekkora területen gazdálkodik vagy vadászik. Csupán a társadalmi rétegződés következménye, hogy az idők folyamán megváltozott a kályhák formája, mérete és díszítése. Már nem feltétlenül csak az alapfunkciójuk miatt voltak hasznosak, hanem a szobák, termek látványának alakítójává is váltak, díszítésük révén pedig rengeteg szimbólumot hordoztak: színük és mintázatuk jelölte, hogy egyszerű ember házában járunk-e, netán polgári, nemesi vagy főnemesi család él a házban.

A kályhák felülete alkalmas volt arra, hogy történeteket formázzanak meg rajtuk, szóljanak azok istenekről vagy hozzájuk imádkozó emberekről, hétköznapi esetekről, tanításokról; de olyan védőszenteket is ábrázolhattak, akiktől a ház lakói oltalmazást reméltek.

Ma már nehéz elhinni, de kezdetben nem építettek kéményt a belső térben lévő kályhákhoz.

Bizonyos természeti kultúráknál ez ma is így van, a füst például a sátor, kunyhó tetején vágott lyukon keresztül távozik. Azt már korán felismerték, hogyha egy tapasztott kályha falában bögrényi, tányérnyi mélyedéseket alakítanak ki, akkor több hő jut a szobába.

Ebből alakultak ki az úgynevezett szemes kályhák, csempekályhák, cserépkályhák – ügyes kályhaépítő mesterek és fazekasok együttműködésével. A kemence, a szemes kályha hamar a magyar paraszti kultúra meghatározó kályhatípusává vált, de míves változatai megtalálhatók polgári házakban és nemesi palotákban is.

A földből, agyagból tapasztott, kerámiából, tűzálló anyagból, téglából épített kályhák mellett – a harang- és ágyúöntés-technológia fejlődésével párhuzamosan – megjelent a vaskályhák kultúrája is. Már a reneszánsz idején is gyártottak gazdagon díszített vaskályhákat. A felületi domborműveknek haszna is volt, így ugyanis nagyobb felületen ontották a hőt. Legegyszerűbb formája a hengeres, népnyelven szólva: jancsikályha.

Nevének eredete nem tisztázott, de utalhat vagyoni helyzetre, ugyanis olcsón beszerezhető – vidám néprajzosok szerint ugyanakkor jelölheti akár a férfiasságot is, mondván: a kályha kicsi, mint a kicsi Jancsi… Hőálló agyaggal, samottal kibélelve ma is számos otthon központi eleme. Modern változatait üveglappal is ellátták, azon keresztül nem csupán a tűztér figyelhető meg, nem csupán a lángok csodálhatók, de hőleadási tulajdonságai is hatékonyabbak.

A kandallók kultúrája mára már többnyire élvezeti funkciót jelent, de ez évszázadokkal ezelőtt is külön szempontnak számított – azon túl, hogy kezdetben többnyire valóban fűtésre használták. A kandallók nagy hátránya a kályhákkal szemben, hogy bár gyorsan ontják a meleget, de miután a tűz kialudt, a kandalló is – főként, ha nyitottról beszélünk – gyorsan kihűl. Ma már, amikor a kandallókat is hőtartó anyagokkal burkolják, hőleadási időtartama jelentősen növelhető.

Az amerikaiak a széntüzelés aranykorában feltalálták a „folyton égő” kályhát, ami a koksz jól égő tulajdonságainak köszönhető. A folyton égés azonban csupán annyit jelent, hogy elég egyszer begyújtani, majd folyton rálapátolva hónapokon át ontja a meleget. Ez a kazánok működésének lényege, s a hőenergiát kihasználva gőzhajókat, vonatokat lehet(ett) vele mozgásban tartani.