Tüllszoknyás vigasztalók

Szép keresztszemes képet készített, miközben a nagyobbik fiát várta, s mára megszerette ezt a kreatív elfoglaltságot. Nem csak kislányok babázhatnak, de a fiúk is! S a felnőttek is szívesen dédelgetik e szeretetben fogant babákat – meséli Búsné Karl Eszter. Beteg gyerekeknek is jutott az angyalaiból…

Család-otthonPalágyi Edit2018. 01. 03. szerda2018. 01. 03.

Kép: Búsné Karl Eszter babakészítő Kaposszerdahely 2017 12 14 Fotó: Kállai Márton

Tüllszoknyás vigasztalók
Búsné Karl Eszter babakészítő Kaposszerdahely 2017 12 14 Fotó: Kállai Márton

– Szerettem volna én nevelni a gyermekeimet, az volt a vágyam, hogy akkor és annyit lehessek a két fiammal, amennyit szeretnék. Olyan munkára vágytam, ami mellett megőrizhetem a szabadságomat – tudom meg az Eszter álma blog gazdájától, aki bölcsészdiplomája dacára szívesen maradt otthon azután is, hogy a gyermekei iskolások lettek. Tudatosan döntött a nyugodt vidéki élet mellett, annál is inkább, mert fiatalkorában megtapasztalta, milyen szomorú, ha a szülők csak a hajtásra és a munkájukra koncentrálnak.

– Egy francia családnál voltam bébiszitter, a fél- és a kétéves kicsi mellett. A kisebbik engem szólított először anyának, én keltem fel hozzá, ha éjjel felszökött a láza. Az anyukája fel sem ébredt, füldugóval aludt, hogy másnap kipihenten mehessen dolgozni – meséli a Kaposszerdahelyen élő Búsné Karl Eszter.

– Az első fiamat azzal vártam, hogy 9 hónapon át egy keresztszemes képet hímeztem neki. Már 10 éves, de ezt a képet ma is nagy becsben tartja.
Aztán következtek a patchworkképek, de kezdetben a varrógéphez sem értettem, így az édesanyám segítségére szorultam. Anya, te miért csak a mama kezével varrsz, kérdezte is a kisfiam. Nagyon élveztem e hobbi kreatív részét is, bátran nyúlok a színekhez, tobzódom bennük, mint egy gyermek.
Én vagyok az, aki a nyaralásokra is magával visz legalább egy horgolótűt. Ma már bármilyen diplománál nagyobb büszkeséggel tölt el, hogy a saját kezem munkájával szerezhetek örömet másoknak. Nekem ez nagyobb érték, mintha egy irodában ülnék a nagy „papírfergetegben” – mondja.

Eszter babáinak kisugárzása sokakat megfog: békés átszellemültség sugárzik róluk, meg pajkosság is. Elárulja, sok nehéz év és tengernyi erőfeszítés van abban, hogy végre a lelkében is éppen olyan nyugalmat érezzen, mint amilyet a figurái sugallnak. Ő sem csöppent mesevilágba: átélte a válás és újraházasodás érzelmi megpróbáltatásait, de nem volt rá hajlandó, hogy besavanyodva nyalogassa a sebeit. Sikerült végül megszőni a remélt szeretethálót.

Úgy alakították közösen a dolgokat, hogy a gyerekek igazi meleg patchwork családban nőhessenek fel. – Nem szokványos, de egy utcában lakunk a volt  férjemmel és a családjával békében,szeretetben, egységben.

Az új helyzetet így értékelte a nagyobbik fiunk: „Ebben az a jó, hogy minket kétszer annyian szeretnek” – meséli.

Sokan azt hiszik, hogy csak a lányok babázhatnak, de nem így van. A fiúknak is fontos, hogy megmutassák a szerető, gondoskodó oldalukat, hiszen egyszer majd édesapák lesznek – magyarázza Eszter.

A fiainak is akad kedvencük: az egyiké leány-, a másiké fiúbaba. Sőt olykor a felnőttek szívében is megszületik a vágy, talán nosztalgiából, hogy babát dédelgethessenek. – Egy anya mesélte, hogy a kislányát akarta meglepni egy babával, de nem állta meg, hogy naponta belessen oda, ahova az ajándékot rejtette, s mindig megsimogassa – tudom meg. Olyan is megesik, hogy kis beteg ágyánál őrködik egyegy kézzel varrt angyal.

– A leginkább megható talán az volt, amikor egy anya megírta, hogy az ötéves rákos gyermekének lenne szüksége egy angyalra, mert éppen most kezdődik a kemoterápia. Óriási megkönnyebbülés volt, amikor néhány hónap múlva arról adott hírt, hogy a kezelés sikerült, és a kicsi újraegészséges – osztja meg a történetét Eszter. Nem tagadja, különösen vonzódik az angyalokhoz, hiszen körülveszik, vigasztalják az embert. Szerinte a bájos, tüllszoknyás kis angyaloknak nemcsak advent ideje a szezonjuk, hanem elkel a segítségük az egész esztendőben…
 

Ezek is érdekelhetnek