'Amikor rájöttem, úgy éreztem, összedől a világ'

Kedves Ágnes!
Kétségbeesett anya írja önnek ezt a levelet. Ha babonás lennék, azt mondanám: átok sújtja a családunkat. Harminc évet éltem le egy alkoholista mellett. A férjem vezető beosztásban dolgozott egy fegyveres testületnél, hatalmas munkabírással, nagy felelősséggel. Úgy tudta csak egyensúlyban tartani az életét, hogy minden este leitta magát. Soha nem mentünk sehová, sem utazni, sem baráti társaságba, de még egy moziba sem… A két gyerekünket gyakorlatilag egyedül neveltem fel, ő azt sem tudta, hányadik osztályba járnak. Anyagiakban nem volt hiányom, de emberi szóban igen. Nem ütött meg minket, de örökké mogorva volt, gyakran gorombán ordított. A gyerekek utálták, féltek tőle. A munkahelyén szerették, tisztelték, ott másképpen viselkedett. A világ felé kiegyensúlyozott család képét mutattuk, házias feleséggel, szép, jól tanuló gyerekekkel. Sokat sírtam, ideggyógyász kezelt, de semmi nem változott, mígnem 53 évesen belehalt az ivásba.
Sokkal jobb lett az életünk, nyugalomban, csendes szeretetben éltünk fiammal és lányommal. Egészen pár évvel ezelőttig. Akkor többször is észrevettem a fiamon, hogy nem józan. Az egyetemen olyanokkal barátkozott, akik tanulás helyett ittak, buliztak mindennap. Közben meg, az egyik legnehezebb egyetem lévén, nagyon komoly követelmények voltak. Nem is tudott levizsgázni, többszöri halasztás után kimaradt. Most, harmincegy évesen én tartom el. Minden örömöm a nővérében volt, aki szépen haladt a karrierjében, nem hiába számított mindig is a család eszének. Már 35 éves kora óta vezető, nagyon jól keres. De tavaly, tízévi házasság után a férje elhagyta egy fiatal nőért. És a lányom inni kezdett! Amikor rájöttem, úgy éreztem, összedől a világ. Minden, amiért harcoltam, amit felépítettem, összeomlik, a családi átok, az alkoholizmus győz. Veszekedtem velük, sírtam, könyörögtem. Ők viszont azt vágták a fejemhez, hogy miért nem váltam el, hogy képmutató voltam, takargattam az apjuk iszákosságát.
Üdvözlettel: Júlia


Kedves Júlia!
Természetesen a géneknek nagy a szerepe az alkoholizmus kialakulásában. De még nagyobb a magunk előtt látott mintának. A gyerekeknek tehát volt kitől örökölniük a hajlamot, és megvolt a minta is, hogy az életben felmerülő nehézségekre, kudarcokra az egyetlen megoldás: az ital. Egymás hibáztatása helyett megoldásokat kellene találniuk. A lánya esetében van még remény, hogy visszatalál önmagához. Ön most nem nagyon tehet mást, mint hogy – veszekedés helyett – szilárdan mellette áll, vigasztalja, bátorítja, szereti. Sajnos akarata ellenére senkit nem lehet leszoktatni az italról.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes