'Nem tudom, mi történt, de szörnyű lett otthon a légkör!'

Kedves Ágnes!
Gyerekkoromban csodálatos életünk volt otthon. Testvéremmel együtt olyan meleg családi közegben éltünk, hogy csak néztünk, amikor barátnőink, osztálytársaink szüleinek válásáról vagy akár iszákos apákról, nemtörődöm anyákról hallottunk. Most már húgomnak is, nekem is saját családunk van, s igyekszünk ugyanolyan szeretetben, nyugalomban nevelni gyerekeinket, mint ahogyan minket neveltek a szüleink.
Ők még ma sem idősek, a hatvanas éveik közepén járnak. Anyu már egy ideje nyugdíjas, apu két éve. Nagyjából egészségesek, anyagi biztonságban élnek, s ugyanezt tudhatják gyerekeikről. Imádják az unokákat, szeretik a vejeiket. Igazán vidáman, nyugodtan élhetnének. Nem tudom, mi történt, de mégis szörnyű lett otthon a légkör!
Ez a negyvenkét éve házas, egymást mindig szerető és támogató két ember most teljesen kifordult önmagából. Egész nap vitatkoznak, veszekednek, egymást hibáztatják mindenért. Apu mindig imádta anyu főztjét, most meg elkezdte a nagymamám kosztját emlegetni. Ennyi év után! Anyu ezen dühöng, de ő is mindenbe beleköt. Ő meg elkezdett mániákusan spórolni, lemondta az újságokat, tisztítószerekből a legvacakabbat veszi, és megvonja aputól a napi sörét. Apu meg lázad. Megcáfolják a másik állításait, jelentéktelen butaságokon civakodnak és láthatóan halálra idegesítik egymást. Csak akkor látható a régi énjük, ha az unokákkal foglalkoznak. Testvéremmel csak tanácstalanul nézzük egymást, tehetetlenek vagyunk. Nem értjük, hogy miért kell ennek így lennie. Rettegünk attól, hogy válás lehet a vége, de attól is, hogy így fogják leélni a hátralévőéveiket...
Üdvözlettel: Kinga


Kedves Kinga!
Bizony, nem ritka élethelyzetről számol be. A gyerekek kirepültek, saját családjuk van, és egyszer csak bekövetkezik az az állapot, amikor mindkét szülő nyugdíjba megy és minden megváltozik. Egyszerre arra ébrednek, hogy a nap 24 órájában együtt vannak, összezárva. Nincs feladat, a napok telnek egymás után. Ezt különösen a férfiak viselik nehezen, a nőket jobban leköti a háztartás, az unokázás. És hamar ott tarthatnak, hogy a másik állandó jelenléte halálra idegesíti őket. Kellene számukra valami állandó elfoglaltságot találni. Kis munka, akár önkénteskedés, akár egy régi hobbi felélesztése. De az unokák életébe is jobban be lehet vonni őket, segíthetnek a gyerekek szállításában, ellátásában. Fel lehet eleveníteni a régi, elhalványodott baráti és rokoni kapcsolatokat. Velük találkozni, utazgatni, fürdőbe járni. S ha újra nyitnak a világ felé, egymással is türelmesebbek lesznek. A lényeg: még nem öregek, élni kell!
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes