Csak a pénz hiányzik

A vágy a korszerű, komfortos lakásra szinte mindenkiben megvan, mégis sokaknak csupán álom. Ennek okait mutatta be a Takarék Csoport tagjaként az FHB Jelzálogbank legújabb elemzése.

Család-otthonHardi Péter2018. 02. 08. csütörtök2018. 02. 08.
Csak a pénz hiányzik

Valamilyen szintű felújítás az utóbbi tíz esztendőben a lakások döntő többségében történt, még ha egy tisztasági festés vagy tapétázás is. De ennél nagyobb munkálatokra – például a burkolat cseréjére – is minden tizedik lakásban elszánták magukat a tulajdonosok.

A felújítási hajlandóság tehát magas, amit egyébként a lakások állapota is indokol: az épületek 60-65 százaléka orvoslásra vár.

Több mint egymillió lakás hőszigetelése nem megfelelő, a tetők közül is csaknem milliónyi a javításra szoruló, és a nyílászárókat is sok százezer lakásban cserélni kellene.

A 3 860 000 lakott lakás közül 2015-ben 112 ezerben nélkülözték a fürdőszobát, több mint 100 ezerben a WC-t is. Feladat tehát lenne bőven – ha futná miből… A felújítások elmaradásának döntő oka ugyanis a ráfordítható anyagiak hiánya. A szakemberhiánnyal a felmérés Kappéter Béla, a pénzintézet tanácsadó-főmunkatársától kapott tájékoztatás szerint nem foglalkozott, ezzel ugyanis nyilvánvalóan elsősorban azok szembesülnek, akik már elszánták magukat otthonuk megújítására.

Az azonban bizonyos, hogy a meglévő kapacitásokat a zajló építkezések kötik le, a kisebb beruházásnak számító felújításokat gyakran két építkezés közötti holtidőkre vállalják csupán.

Az igények és a következő három évben várható megvalósulás között egyébként a fűtéskorszerűsítésben a legnagyobb a különbség, mégpedig elsősorban a panelépületekben: mindössze hét százalék.

Társasházaknál fontos oka a felújítás elmaradásának még az is, hogy a lakástulajdonosok nem tudnak megegyezni. És sokan ezért sem vágnak bele a felújításba, mert pályázati kiírásra várnak.
 

Ezek is érdekelhetnek