Élő Víz: 'Magad, Uram!' helyett 'Együtt, Uram!'

Az Élő Víz Gyülekezetet – amely az egész világon, de főként a fejlődő országokban ma egyre nagyobb teret hódító pünkösdi-karizmatikus mozgalomhoz tartozik – tavaly Tiszaszentmártonban ismertem meg, amikor a beregi községbe vittünk adományt. Pásztorukkal – aki egy misszió tagjaként többek között Ugandában is járt – akkor nem találkoztam, de amikor másnap felhívott, elmondta, hogy Hajdúhadházon is van egy csoportjuk, sokkal nagyobb, mint a szentmártoni. Így kerültem a hajdúsági városba, ahol a lakosság 35 százaléka cigány – lélekszámuk meghaladja a négyezret –, s tízegynéhány pünkösdi alapokon álló gyülekezet működik, a cigányság csaknem 50 százaléka tagja valamelyiknek.

Az Élő Víz Gyülekezet a kisebbek közé tartozik – a legnagyobb a Magyar Pünkösdi Egyház a maga több száz fős itteni tagságával –, de hatása a városban egyáltalán nem elhanyagolható. Pásztora, a 43 éves, tiszaszentmártoni születésű Tóth Attila – családjában 11 gyermek közül a legkisebbként – megismerte, mi a szegénység, de nem csak ettől szenvedett.

– Hároméves voltam, mikor édesanyám rákban meghalt – meséli. – Gyűlöltem Istent, hogy miért vette el őt, kamaszként buliztam, ittam, züllöttem, mint sok más fiatal. Zenész lettem, mint apám, aki hivatásos katonatiszt volt, s mellette bőgőn, brácsán játszott. Apám révén kerültünk Hajdúhadházra, itt ismertem meg Anitát, a feleségemet. Mind a ketten elfogadtuk Jézust, s ez az életünkben nagy változást hozott. Halála előtt a nevelőanyám és édesapám is megtért, s én kezdtem beszélni a testvéreimnek és másoknak is Istenről. Sokszor úgy tűnt, hiába, de voltak, akiket ez megérintett, elgondolkoztatott. A gyülekezet pásztoraként először egy bemerítési szertartáson láttam videón. Szuggesztíven – meggyőzően, szívből, őszintén – beszélt, a felvételről sugárzott, hogy valami történik a lelkekben.

Tiszaszentmártonban és Hajdúhadházon is szép lassan növekszik a létszám. Tóth Attila Tégláson, a Hajdúsági Iparműveknél dolgozik targoncavezetőként – felesége szociális gondozói és gyermekfelügyelői képesítéssel nemrég munkanélküli lett –, s a szabadideje nagy részét az utóbbi hónapokban az köti le, hogy megépüljön Hajdúhadházon is a gyülekezeti termük. Tiszaszentmártonban a Cigány Kisebbségi Önkormányzat kis házában szoktak találkozni, de Hadházon nincs ilyen lehetőség, ahhoz meg, hogy a Közösségi Házban vagy másutt termet béreljenek, kevés a pénzük. Tavasztól őszig a szabadban is megvannak, télen Attiláék lakásában gyűlnek össze, de hát annak véges a befogadóképessége.

A múlt nyáron ezért döntöttek úgy, hogy hozzáfognak egy gyülekezeti terem építéséhez. A falak már állnak, s a villany is bent van, de a gerendákat még fólia borítja – amely a hó alatt meggyengült, beázik –, sürgős lenne a tetőfedő lemez felrakása, de azt még nem sikerült megvenni. Százhúszezer forint kellene hozzá, és akkor túl lehetnének az építkezés nehezén.

– A hajdúhadházi önkormányzattól és a helyi roma nemzetiségi önkormányzattól nem kapunk támogatást, ezért a magunk erejéből építkezünk – mondja Tóth Attila. – A gyülekezet zömmel nagyon szegény emberekből áll, de mindenki hozzájárul valamivel. Amit lehet, megcsinálunk magunk. A közmondás úgy tartja: „Magad, Uram, ha szolgád nincsen!” Mi inkább azt mondjuk: „Együtt, Uram!” A gyengeségünkben ez ad erőt. Nagy visszhangot váltott ki, amikor az első gyülekezeti „alkalmak” során az uzsorakamatról, a lopásról, csalásról, a prostitúcióról beszélt. A teremben olyanok is ott ültek, akik nagyrészt ebből éltek.

Bernáth Bálint, a helyi és egyben a megyei roma önkormányzat elnöke megerősíti: mindez jelentősen visszaszorult azóta a városban, a gyülekezeteknek köszönhetően. Az elnök szerint az elkövetkező idők nagy feladata a munkahelyteremtés és az, hogy az oktatásban senki ne szenvedjen hátrányt azért, mert a családja szegény.

Így gondolja Tóth Attila is. Mert hatalmas dolog az összetartozás, a hit, hogy minden ember testvér, de a gyülekezetek nem érhetik be a különböző közösségektől kapott karácsonyi és más segélyekkel, bármennyire is hálásak ezért. Munka és tanulás nélkül a cigányság sem boldogulhat. Nekik három gyermekük van, a legnagyobb, Mirjam érettségi előtt áll, a középső, Ramóna is gimnáziumba jár, s tovább akar tanulni a legkisebb, a nyolcadikos Izsák is. De a pásztor azt szeretné, ha minden cigány gyermek tanulhatna tehetsége és vágyai szerint. S a Vénkert utcából is eljuthatna bárhová – hogy soha ne feledje, honnan jött.