Holle anyó gyógyította

Misszióm megkoronázása, hogy az oktatásba bekerült a mese – mondja Boldizsár Ildikó. Hét esztendővel ezelőtt megjelent Meseterápia című könyvében megírta, milyen fontos lenne, hogy a népmesék az óvodától a középiskola végéig jelen legyenek a gyerekek életében. S ha ő egyszer valamit megálmodik, az előbb-utóbb valóra is válik, bár a segítői nem feltétlenül griffmadarak és táltos paripák… Az EKE rektora kérte fel, s mivel egyetértettek: a leendő óvónők, tanítók, tanárok képzésében fontos, hogy elsajátítsák, miként használhatják fejlesztésre a meseterápiát – Boldizsár Ildikó igent mondott.

– Az oktatásban a valós élethelyzethez igazítjuk a meséket, legyen az például kirekesztés, bántalmazás vagy hazudozás, ami gyakran nehezíti egy közösség életét. A feszültségek és szorongások enyhítését is szolgálhatja a mese. Arra tanítom a hallgatókat, miképpen merítsenek a mesekincsből. Az európai meserégió 2400 meséjét kell ismerniük, hogy jól választhassanak – magyarázza. – Tudjuk persze, hogy a mesék eredetileg felnőtteknek szóltak, s komoly tudást hagyományoztak nemzedékről nemzedékre. Így ha lélekfrissítésre vágyunk, mert elakadunk valamely élethelyzetben, netán „sóbálvánnyá váltunk”, a segítségünkre siethetnek.

– Hogyan választ magának a terapeuta? – faggatom.

– Már nem keresek magamnak meséket, hiszen én bennük élek – feleli.

„A mese számomra szent szöveg, én ahhoz nem nyúlhatok hozzá. Az úgy jó, ahogy van” – teljes esztendeig így hárított egy nehéz feladatot.

A kiadója ugyanis felkérte, mesélje újra a Grimm testvérektől Holle anyó történetét. – Rájöttem, hogy ez már írói feladat. Szerencsére tudtam azt is, mit tehetek meg egy mesével, s min nem változtathatok, mert azzal már a varázsát sérteném. Végül függő lettem ettől a munkától. A sors pedig úgy hozta, hogy én is életválságba kerültem, és a Holle anyó lett a gyógyító mesém.

Ha érett fejjel ütjük fel a gyerekkorunkban rongyosra olvasott köteteket, csalódottan szembesülünk vele, hogy a sárkányokat legyőző hősök mind fiatalok, akárcsak a nádszálban szabadítójukra váró leányok.

Az ősz öregemberek legfeljebb útbaigazítónak válnak be, az anyókból pedig banya lehet...

– Nem vagy többé királylány: ezzel kemény dolog szembesülni. Az érett nők már nem főszereplői a meséknek, hanem a gyermekeik vagy a társuk támogatói. Az sem igaz, hogy minden történet a világraszóló lakodalommal ér véget, ezért is írtam mesekalauzt azoknak, akik úton vannak vagy válságba kerültek. Arra is találunk választ, az élet dolgait hogyan irányítsa egy középkorú nő, miközben maga szinte láthatatlan, végül pedig bölcs asszonnyá válhat.

Az érett férfinek pedig azt kell elsajátítania, mi módon adhatja át a tudását, és miként állhat a közösség élére – magyarázza. – A terápiás folyamatban nem csupán egyetlen szereplővel azonosulhatunk, hanem mindegyikkel. Így a bennünk dúló, egymásnak feszülő erőket éppen úgy megismerhetjük, mint a belső segítőinket. Mi magunk vagyunk hát a gonosz mostoha, a szépséges királylány, sőt a sárkány is, csak azt kell kideríteni, melyik milyen arányban…

– Sokan fanyalogva közelítenek a mesék világához. Legutóbb például egy amerikai nő „mozgalmat” indított, mert szerinte tűrhetetlen szexizmus, amit a hercegek művelnek. Hogyan merték például a lány jóváhagyása nélkül megcsókolni az alvó Csipkerózsikát? Nem nevetséges ez a hadakozás? – vetem fel.

– A meséket nem kell megvédeni. Itt vannak, megmutatják magukat, aki értette, értette, aki nem, az pedig úgy járt. A népmesék annak fedik fel az igazi arcukat, aki nem sajnálja rájuk az időt. Néha nehezen jut el hozzánk a mesék letisztult igazsága, mert a nagy rohanásban annyira elszennyezettek leszünk. A tudatállapotunkról árulkodik, miként reagálunk a mesékre, s azt is megmutatja, hogyan állunk hozzá a világ dolgaihoz – érkezik a megengedő válasz.

Nem titok, hogy Boldizsár Ildikó immár nagymama, így beletanulhatott a babamesélésbe. Büszkén mutatja a videót, melyen a néhány hónapos unokájának mesél. Az akkor két és fél hónapos kislány teljes figyelmével, egész lényével ráhangolódik a ritmusos láncmesére, még válaszolgat is. Mi ez, ha nem csoda?

– A saját életében mit köszönhet a meséknek?

– Megtanítottak képi nyelven gondolkodni, kódokat megfejteni, s úgy élni, hogy az ne legyen teher. Megnyitották magukat nekem, s ennek köszönhetem, hogy azzá lehettem, aki vagyok. Szép út volt így együtt, a mesékkel…