Hiányzik az utánpótlás

ISMÉT TÖBB AZ ELTARTOTT Magyarországon, mint az eltartó – akárcsak a '90-es évek elején, ám merőben más okokból. Akkor még a gyerek volt több, ma már az idős. Vajon megfordítható-e a folyamat?

Család-otthonHardi Péter2018. 05. 19. szombat2018. 05. 19.

Kép: Nyugdijas idös öreg nyugdíjas idős öreg 2014.10.06. fotó: Németh András Péter, Fotó: Nemeth Andras Peter www.napocska.eu

Hiányzik az utánpótlás
Nyugdijas idös öreg nyugdíjas idős öreg 2014.10.06. fotó: Németh András Péter
Fotó: Nemeth Andras Peter www.napocska.eu

 Kezdjük a tényekkel. A nyolcvanas években csaknem 55 százaléknyi volt az eltartottak aránya az eltartókhoz képest, ami aztán folyamatosan csökkent, ahogyan a születések száma is. Még a rendszerváltás éveiben is 51 százaléknyi volt ez az arány, ami a kétezres évekre már a 47 százalékot közelítette, 2007-re pedig a 45-öt. Az irányultság ezt követően fordult meg, ám az ok immár merőben más, mint korábban: a társadalom elöregedése. Vagyis egyre kevesebb a 14 év alattiak aránya és mind magasabb a 65 év felettieké.

Ráadásul a változás egyre gyorsul: 1980-ban még a népesség egyharmada gyermek és kéttizede idős. A rendszerválás éveiben is folyamatosan csökkent a gyermekek száma – igaz, akkoriban az időseké is. A drámai változás a 2000-es évekre következett be: ekkor már alig több mint 24 százalék a gyerekek aránya és majdnem ugyanennyi az időseké. A két szám 2005 körül egyenlítődik ki, és azóta az eltolódás az idősebbek javára egyre erőteljesebb. Ez év januárjára a 65 év felettiek aránya már a 28 százalékot is meghaladta, míg a 14 év alattiak a 22-t sem érik el. A teljes képhez tartozik, hogy a születések száma – kis mértékben ugyan – 2013-tól ismét növekszik, a mélypontnak tekinthető akkori 21 százalékról öt év alatt 1 százalékkal sikerült feljebb tornázni. Annyival, amennyivel az idősek aránya csaknem évenként növekszik, ráadásul egyre gyorsuló ütemben. Esetükben az akkori 25-ről ma már a 29 százalék felé közelít. Másfelől: 100 gyermekre manapság 130 idős jut, jóllehet még 2010-ben is „csak” 110-es volt ez utóbbi szám.

A helyzet azért különösen kedvezőtlen, mert a munkaerőpiacra lépő egyre kevesebbeknek kell mind többeket eltartaniuk. A nyugdíjkorhatár emelésével ugyan az irányultság még fékezhető, ám a munkában tartás évei nem tolhatók a végtelenségig.

Ne gondoljuk azonban, hogy a jelenség magyar átok. Német- és Olaszországban már másfélszer annyi az idős eltartott, mint a fiatal. Igaz, vannak olyan államok is Európában – például Írország –, ahol több a fiatal eltartott, mint az idős. Egyelőre.

A jelenség okairól már könyvtárnyi irodalom született, kutatóintézetek szakosodtak a feltárására és az irányultság megfordítására. Az okok számosak és egymásra hatóak. A legkézenfekvőbb az átlagéletkor kitolódása. Az egészségügyi ellátás, a betegségek okainak feltárása, az egészséges életmódra való ösztönzés által növekszik a várható élettartam, tehát egyre több az idős. A nagy kérdés: miért születik mind kevesebb gyermek, ami az arányok romlásához döntő mértékben járul hozzá.

Talán a szűkös anyagi lehetőségek miatt? Első gondolatunk az lehet, hogy igen. A megkérdezett fiatalok vállalnák a népesség utánpótlásához szükséges számú gyermeket, aztán az évek múlásával a kicsik mégsem jönnek világra. A legtöbben az anyagiakkal indokolják véleményük megváltoztatását. Ennél azonban összetettebb lehet a magyarázat, ugyanis – általánosságban – minél jobb módban él egy család, annál alacsonyabb a gyermekvállalási hajlandóság. Ugyanez érvényes a képzettségre is. A képzettséget meg kell szerezni és folyamatosan fenntartani, ami pedig a családi gyermeksereg mellett jóval strapásabb, mint a gyermek nélküli vagy egy-két gyermeket nevelő családok esetében.

Ellentmondásnak tűnik, de a városok növekedése is hozzájárul a népesség csökkenéséhez. E településeken ugyanis hosszú távon nem születik a népesség megtartásához szükséges számú gyermek. A burjánzó városok egyre zsúfoltabbak, így egyre kisebb lakások épülnek, ahová mind kevesebb gyermeket vállalnak a szülők. A  városok lélekszámának növekedése mindig a faluról való betelepülésekből következik. Ameddig van honnan.

Amíg a fejlett nyugati országokban egyre kevesebb gyermek születik, addig a feltörekvő államokban ma sem ritka a nagycsalád. Vajon miért? Nem csak a szerényebb körülmények és az alacsonyabb képzettség az oka. A sok gyermek ugyanis még száz évvel ezelőtt sem jelentette, hogy nagy családban éltek. A hat-nyolc gyermek közül ugyanis alig néhány élte meg a felnőttkort, tehát a népesség egyensúlyban maradt. A fejlettebb egészségügyi ellátással rendelkező nyugati országok aztán megosztották a tudásukat, védőoltásaikat a gyarmataik lakosságával, a gyermekek pedig életben maradtak. Bár már kevesebb gyermek születik, a nemzedékek sokasága alatt kialakult szokást nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni. A következmény: népességrobbanás.

És mit lehet tenni a születésszám növekedéséért, mit cselekedtek a hatalmasságok a történelem során? A diktátorok például tiltották a fogamzásgátlást. Az ötvenes évek Magyarországának Rákosi-korszakát ez a felfogás éppen úgy jellemezte, mint a harmincmilliós Romániáról álmodozó Ceaușescut. Amint ezek a korszakok elmúltak, a népesség-utánpótlás aránya is zuhanni kezdett.

Történészek kutatásai alapján a népesség elöregedése és az ezzel együtt járó népességfogyás nem először figyelhető meg a történelem során. Oswald Spengler német filozófus szerint a kultúrák sajátja a növekedés, a virágzás, majd a hanyatlás. A dekadencia egyik ismérve a népesség utánpótlásának megakadása. Tételei sok vitára adtak okot, az azonban kétségtelen, hogy például a Római Birodalom késői századaiban, a császárság korának hanyatló időszakában kísértetiesen hasonló jelenség játszódott le, mint manapság a nyugati civilizációban: a családok akkor sem vállaltak annyi gyereket, amennyi a természetes utánpótláshoz szükséges lett volna. Az okok között például előkelő helyen említődik, hogy a nők féltették az alakjukat, ami a szülést követően már nem volt annyira kívánatos. Róma pedig igyekezett mindent megtenni a kedvezőtlen irányultság megfordítása érdekében: a több gyermeket vállaló családok adó- és egyéb kedvezményeket kaptak. Bár némi látszata lett az intézkedéseknek, a tendenciát megfordítani nem tudta.

A paraszti társadalmakban a gyermek érték volt, hiszen munkaerőt jelentett a gazdálkodásban. A fogyasztás ösztönzésén alapuló kapitalizmusban azonban már nincs szükség ennyi gyermekre: egyrészt akadályozza a termelést, másrészt a fogyasztást, a kényelmes életmódot. Az ellentmondás feloldására a családok különböző kedvezményeket kapnak szerte Nyugaton. Egyelőre azonban a fogyasztás kényelme általánosságban erősebbnek bizonyul a gyermek által nyújtott örömöknél. Különböző mértékben ugyan, de Európa valamennyi országában öregszik a társadalom. A század második felére Európa számos országában, illetve Japánban, Ausztráliában kétszer annyi lesz az eltartott, mint az eltartó. Kérdés, a folyamat megállítható-e, illetve, hogy milyen új jelenségeket indít el?

Ezek is érdekelhetnek