Kié az út?

Az alföldi tanyát egy erdei úton lehetett megközelíteni, ugyanazon, amelyen a kilencvenes évek elején bezárt temetőbe is jártak régen az emberek. Az úton a kilencvenes években már csak a tanya tulajdonosai jártak, meg évente kétszer-háromszor az önkormányzat munkásai, kiirtani a gazt a régi temetőből. Kétezer-tíz körül az erdőnek új tulajdonosa lett, aki nekiállt a fakitermelésnek, s eközben észlelte, hogy a tanyatulajdonosok a földjén keresztül járnak be a tanyájukra. Hogy ez miért nem volt jó neki, nem tudjuk, mindenesetre a tanyatulajdonosok egy idő után nem látták biztosítottnak, hogy zavartalanul járhatnak azon az úton, amin korábban harminc éven át, ezért pert indítottak, hogy jegyezzenek be számukra útszolgalmat.

A tanyatulajdonosok azzal érveltek, hogy elbirtokolták a telki szolgalmat. A tanyát 1985-ben vették, s akkor úgy tájékoztatták őket, hogy az utat használhatják, sőt egészen addig, amíg az új erdőtulajdonos meg nem kezdte a fakitermelést, azt hitték, az út az övék. Márpedig aki valamit meghatározott ideig – esetünkben ez tíz év, de a mostani szabályok ingatlannál már tizenöt évet írnak elő – megszakítás nélkül a sajátjaként birtokol, az megszerzi annak a tulajdonjogát. Mivel ez az idő már bőven eltelt, a felperesek úgy vélték, hogy megszerezték az útszolgalmat pusztán azzal, hogy évtizedeken át háborítatlanul gyakorolták. Hogy mennyire a sajátjuknak érezték az utat, bizonyítja, hogy ők tartották karban.

Az erdőtulajdonosok viszont azzal érveltek, hogy elbirtoklásról csak akkor lehet szó, ha a birtoklás kizárólagos, hiszen a tulajdon fő jellemzője, hogy kizárólagos jogokat biztosít. Ebben az esetben viszont – az erdőtulajdonosok szerint – szó sem volt kizárólagosságról, hiszen mentek az úton a régi temető látogatói, a természetjárók és az önkormányzat is, vagyis senki nem viselkedett úgy, mintha az út a tanyatulajdonosoké lenne. Ebből következik, hogy nem a sajátjukként birtokolták a szolgalmat, hanem kvázi szívességből, másokkal együtt.

A bíróság a tanyatulajdonosoknak adott igazat. Egyrészt megállapította, hogy az alperesek egyedül csak az önkormányzat úthasználatát tudták bizonyítani, azt nem, hogy akár a kirándulók vagy a temetőlátogatók arra jártak volna valaha. Az önkormányzat úthasználata pedig a bíróság értelmezésében olyan esetleges, alkalomszerű volt, hogy attól még a tanyatulajdonosok birtoklását zavartalannak és kizárólagosnak lehetett tekinteni, így tehát az elbirtoklás valamennyi feltétele megvalósult.