Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes! 

Véletlenül kezembe került a lap egyik régi példánya, és abban az ön rovata. Úgy hat-hét évvel ezelőtt egy 36 éves asszony arról panaszkodott, hogy a férje évek óta halogatja a gyerekvállalást, ő pedig fél, hogy kifut az időből. Ön akkor azt tanácsolta neki, hogy ne nyaggassa a férjét, szépen, fokozatosan segítse megjönni a kedvét a gyerekhez. De elhangzik az is, hogy az ilyen sorsdöntő kérdést meg kell beszélni a házasságkötés előtt. Amúgy pedig gyakran előfordul, hogy a húzódozó, halogató, sőt egyenesen nemet mondó férfiből később nagyon jó apa lesz…

Engedje meg, hogy a saját példámmal igazoljam, mennyire reális tanácsot adott! Hasonlóan kezdődött ez a téma nálunk is. Kétévi együtt járás után házasodtunk össze, mindketten 30 évesek voltunk. Az esküvő előtt nem beszéltünk sokat a gyermekvállalásról, pontosabban a leendő férjem hümmögését, „persze-persze” válaszait igennek vettem. Lehet, hogy ez az én naivságom volt, de számomra teljesen természetesnek számított, hogy amint lehet, jöjjön a gyerek. S bizony, kiderült, hogy a férjem nem így gondolja! Hanem úgy, hogy persze, legyen gyerekünk – majd valamikor. Előbb éljünk. Ez volt a nagy különbség köztünk, mert számomra a jó élethez hozzátartozik a gyerek. De a békesség kedvéért beleegyeztem, hogy két évet várjunk.

Két évig „éltünk”: utaztunk, szórakoztunk, buliztunk. Letelt a két év, újra előálltam a témával. Jaj, hát mi olyan sürgős – húzódozott a férjem –, majd. Újabb egy év, de az már veszekedésekkel telt. Végül kibökte, hogy ő tulajdonképpen egyáltalán nem akar gyereket! Mert a mai, szörnyű világba, ennyi bizonytalanságba ez felelőtlenség – és így tovább. Közben pedig csak a saját kényelmét féltette. Nagy cirkuszok után én ultimátumot adtam: ha továbbra is ellenáll, akkor elválok! Ezt azért már ő sem akarta, így nagy nehezen beleegyezett. Pár hónap múlva megfogant a kisbabám. A férjem végigduzzogta a kilenc hó- napot. De azért mindentől megkímélt, óvott és vigyázott rám, s mindezt morcos fejjel – na, képzelheti. Amikor pedig megszületett az Ő  Fia, az első pillanattól kezdve imádja! Most, három év múlva is tökéletes apa, aki már szégyenkezve gondol vissza, mennyire nem akarta a gyereket. Pedig soha nem hánytorgatom fel neki, mivel a házasságunk is rendbe jött. Szeretném hinni, hogy a régi levélírójánál is jóra fordult minden! 

Üdvözlettel: Dóra

Kedves Dóra!

Köszönöm a levelét, s nemcsak azért, mert „igazolt”, hanem azért is, hogy végre olyan levelet is olvashattam, amiben happy end a történet vége. És még egy tanulság: a házasságban olykor szükséges és érdemes is kompromisszumokat kötni. Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes