Kutyaposta

Család-otthonSzücs Gábor2018. 05. 26. szombat2018. 05. 26.
Kutyaposta

Meg kell mondjam, a Kutyapostás, állandó feladatai mellett, volt már – hajaj, többször is! – macskapostás, ha jól emlékszem, a közelmúltban csirke- vagy tyúkpostás, de szurikátapostás még sosem. Hát, ennek is eljött az ideje, hiszen a közelmúltban történt állatkerti szurikátagyilkosság ugyancsak felkavarta a nyugodtnak amúgy sem mondható közhangulatot. (Aki véletlenül még nem hallotta volna: a Kecskeméti Vadaskertben egy kisfiú addig piszkált egy szurikátát, míg az félelmében beleharapott a kezébe, erre a gyerek földhöz vágta, és így megölte az egyébként vemhes kisállatot.)

Azóta tart a rég látott-olvasott indulatos vita arról, ki a felelős az apró mongúzféle haláláért. Tokovics Tamás, a Vadaskert igazgatója – akit egyébként személyes kapcsolat fűzött Zarához, a szurikátához, hisz' hosszú hónapokon át ő nevelte, mondhatni vele élt – így ír érzéseiről. „Hogy kinek a hibája? Azzal, hogy a mai fiatalság egyre kevésbé tiszteli a természetet, az életet, vagy, hogy a kísérő tanárok egyre kevésbé tudnak odafigyelni a rájuk bízott diákokra, vagy, hogy a szülőknek a nagy hajtásban egyre kevesebb idejük marad egy-egy beszélgetésre, ahol felhívják figyelmét a gyermekeknek az egymás és a természet iránti tiszteletre; szóval ezeknek a hibáknak a feltárásával sajnos már nem tudjuk visszahozni Zarát az életbe…”

Tény, hogy az állatkert kerítéssel, villanypásztorral, nagy feliratokkal próbálta elérni, hogy ez ne történhessen meg. Tény, hogy a kísérő pedagógusok többször is rászóltak a kölökre, fejezze be az állat piszkálását. És sajnos az is tény, hogy nem baleset történt – ahogy a gyereket mentők próbálják magyarázni –, hanem szándékos ölés. Ugyanis, ha valakit megharap egy állat, az ijedtében elrántja a kezét. Ahhoz viszont, hogy úgy csapjanak földhöz egy szurikátát, hogy elrepedjen az aortája, orrán-száján dőljön a vér, ahhoz előbb alaposan meg kellett ragadni szegény Zarát.

Remélem, nincs igazuk azoknak, akik máris fiatalkorú szadista gyilkosról írnak, de az biztos, hogy a gyereknek mindebből nem szabad azt hinni, hogy neki mindent lehet, hogy bármit megúszhat következmények nélkül. És aligha tévedek, ha azt gondolom, ez elsősorban a szülők dolga lenne, a szülőké, akik e helyett, ahogy olvasom, „habzó szájjal perelnek mindenkit”, aki a gyereküket hibáztatja.

Mindenesetre egy kedves kis állat, a Vadaskert látogatóinak kedvence, és két meg sem született kicsinye elpusztult. És ezt nem érti Zorró sem, Zara párja, aki a tragédia után még órákig kereste, hívta társát, mindhiába.

Mindannyian lehetünk szuriká- ták…

Ezek is érdekelhetnek