Kutyaposta

A rovat hűséges olvasói biztosan tudják, milyen is a viszonyom a berni pásztorokkal. Röviden: erős a gyanúm, hogy előző életemben én is berni pásztor voltam…

Család-otthonSzücs Gábor2018. 05. 13. vasárnap2018. 05. 13.
Kutyaposta

Annyira hasonlítunk egymáshoz, annyira kötődünk egymáshoz, hogy egyszerűen nem lehet más magyarázata olthatatlan rajongásomnak. (Már az is gyanús lehet, hogy eddig három kutyám volt, mindhárom berni, s most, negyedszer is ilyet szeretnék.)

Bár, mint jó Kutyapostás, eközben mindenkit biztatok, hogy nézzen körül a menhelyeken, s válasszon onnan egy kedves, elveszett négylábút, és jómagam is, néha csak nehezen tudok ellenállni a kísértésnek, de annyira csakis berniben élek, hogy egyelőre nem tudok másra gondolni. (Berni pedig, szerencsére, nincs a menhelyeken.)

Így érkeztünk el napjainkhoz, amikor is letelt a saját magamra kirótt gyászév: április 23-án temettem el a harmadik társamat, Sanchókát, és azóta várom, hogy újra hozzám bújjon egy apró tündérmackó. Eleddig az egymásra találás is mindig remekül sikerült: a tenyésztővel összebarátkozva már a születés előtt megismerhettem a mamát és az atyát, volt, hogy száz kilométereket utaztam csak azért, hogy megsimogassam a papa fejét, s hogy lássam, milyen óriássá cseperedik majd a fia. A mamát meg hetente látogattam, hogy a végén olyan jóba legyünk, hogy nekem is bizalommal mutassa meg újszülöttjét. Akit aztán világra jötte után ugyancsak hetente látogattam, hogy már ismerjen, s ha lehet, egy kicsit már szeressen is, amikor elérkezik a nagy nap, hogy új családjához költözzön.

Ez persze, belátom, lehet, hogy nem minden tenyésztő számára elfogadható állapot, de nekem nagyon megnyugtatónak bizonyult. S miután eddig mindhárom társam idő előtt hagyott magamra – Artúr ugyan tíz és fél évet élt, ami azért valamennyire elfogadható, de Simonka csak hetet, és Sancho még ötöt sem –, most úgy gondoltam, hogy egy sokak által ajánlott tenyésztőt keresek. Nos, a kapcsolat úgy-ahogy létre is jött, a kicsik, ahogy a tavaszi alomnak illik, meg is születtek, amikor kiderült, hogy egy kisbaba ára 1500 euró. Ami magyarra fordítva több mint 450 ezer forint.

Bevallom: elájultam. És azt is bevallom: nem tetszik ez az ár. Nem akartam kicsinyeskedni, úgy gondoltam, 200, legfeljebb 250 ezer forintig elmegyek, hiszen a tavaszi almokat hirdetők 40 és 80 ezer között kérnek kiskutyánként. (És ezek között is sok alom rendelkezik törzskönyvvel!) Csak nekem valahogy rideg ez a fotós adásvétel, hogy a kép alapján „lefoglalózhatom”… Ezért akartam kedves, megbízható tenyésztőtől venni egy remélhetően tökéletes kiskutyát. Ami, ezen a tavaszon, nem sikerült. 

Talán majd ősszel. A gyászév tehát tolódik…

Ezek is érdekelhetnek