Ugye, máskor is jöttök?

– Azért vagyok itt, mert felnőttek a gyermekeim, s még annyi szeretet, gondoskodás van bennem, hogy jut belőle a betegeknek is – mondja Rita, az egri önkéntes találkozó egyik résztvevője. Havonta egyszer azért is jönnek össze a Mosolygó Kórház önkéntesei, hogy csapattá kovácsolódjanak. Egy másik, nagymamakorú hölgy hasonló indíttatásból csatlakozott: – Először szorongtam, vajon szót értek-e a beteg gyerekekkel, de tetszett nekik a társasjáték, s a végé- re úgy felszabadultak, hogy alig engedtek el. A nővérek is segítőkészek voltak. Jó, hogy rátaláltam erre a csoportra, hiszen akárhányszor voltam benn a kórházban, mindig örömteli élményekkel gazdagodtam. Úgy vettem észre, a szülők is szívesen veszik a jelenlétünket, kicsit feldobunk mindenkit, eltereljük a figyelmüket. Ne az legyen az egyetlen téma, hogy megjött-e már a vérvétel eredménye, mi lesz a diagnózis… Sok játékot tanultam a fekvőbetegektől, s továbbadtam az unokáimnak.

Akadnak az önkéntesek között fiatalok is, ami azért szerencsés, mert ők könnyen szót értenek a tizenéves páciensekkel. Adrienn húszéves, s mivel nemrég kezdte az egyetemet, még jó időbe telik, míg tanárként a diákok társaságába kerül. Így viszont kamaszok között lehet, némi „pedagógiai” gyakorlatot szerezhet. – Micimackó dalaitól a Tankcsapdáig minden szólt, igazi buli hangulat kerekedett, már amennyire a kórházi körülmények engedték – mesélt az egyik emlékezetes alkalomról. Megesett, ők vigasztalták a kisgyermeket, akinek éppen nem tudtak bejönni a szülei. Akad a csapatban tanító szakos hallgató és leendő óvónő is. Igazi ötletbörzét tartanak, amikor összeülnek: szívesen vinnének be még több zenét, a hangszereikkel szinte kórházi koncertet rögtönöznének.

Rakusz Márta, az egri önkéntes csoport vezetője az interneten bukkant rá az országos kezdeményezésre, s úgy gondolta, ilyesmi az egri Markhot Ferenc Kórházban is elkelne. Kedvező fogadtatásra talált, így kedden és csütörtök délutánonként látogatják a gyermekosztály pácienseit. Ilyenkor vidám színű kötényt kötnek, ez különbözteti meg őket a nővérektől és a szülőktől. – Nem a betegségükről kérdezősködünk, hanem arra törekszünk, hogy bearanyozzuk a napjukat – magyarázza Márta. Számukra az a sikerélmény, ha a látogatás végén valamelyik beteg így mond köszönetet: „Remélem, máskor is bejöttök, mert ez olyan élmény, mintha nem is kórházban lennénk”.