Állandó készenlétben

– Még két babát meg kell vizsgálnom, aztán beszélgethetünk – mondja dr. Princzkel Erzsébet, és elsiet a vizsgálóba. Az egyik pici februárban 700 grammal jött a világra, a másik egy ikerpár „fele”, aki négy hónappal ezelőtt 900 grammal született, agyvérzéssel. Jó ideig ultrahangos vizsgálattal követik, minden rendben van-e. A szülők nyugodtak, a nehezén már hónapokkal ezelőtt túljutottak. Ellentétben azokkal, akiknek apró gyermekei most küzdenek az életükért, az egészséges szervezetért. A fővárosi János Kórház Perinatális Intenzív Centrumában (PIC) az infrastruktúra és a szakmai tudás adott mindehhez.

– Az újszülöttek 8 százaléka koraszülöttként jön a világra. A 30-40 évvel ezelőtti 20 százalékhoz képest ez óriási javulás, de erről a szintről már nem tudunk lejjebb menni. Nemcsak az alacsony súlyú babák kerülnek hozzánk, hanem olyanok is, akik normál súllyal születtek, de valamilyen fertőzést vagy agyvérzést kaptak. Sokan nem tudják, hogy az idősek után az újszülötteket sújtja leginkább agyvérzés, többüket még a magzati korban – mondja Princzkel Erzsébet osztályvezető főorvos. Negyven éve dolgozik gyerekgyógyászként, ebből néhány évet a Schöpf-Merei Kórház koraszülött részlegén töltött. A kórházbezárások idején ott is lehúzták a rolót, új helyet kellett keresni a centrumnak, így került a János Kórházba. Az biztos, hogy túl sok helyet nem foglal el a szülészeti osztályon elhelyezett részleg: akár egy nagyobb méretű lakás – villan át az agyamon, de hát így is működik minden.

A vizsgálóban beszélgetünk, amikor érkezik a hír, hogy császározni kell egy kismamát, ikreket vár. Jöjjön a doktornő is a műtőbe, perceken belül meg kell vizsgálnia az újszülötteket. Elkísérhetjük a főorvos asszonyt.

A 48 éves édesanyának elfolyt a magzatvize, a kicsik a 34. hétre születnek, senki nem számít rendellenességre. Gyorsan zajlanak az események: gerincérzéstelenítés az anyának, a has fertőtlenítése, egy nyisszantás, s máris felsír előbb Ákos, aztán Szófia. Üvegfal választ el bennünket a műtőtől. Hamarosan bebugyolálva hozzák a két apróságot. A szülésznők elvágják a köldökzsinórt, felteszik őket a mérlegre, letörlik a magzatmázat, és a doktornő már vizsgálja is őket. A szív rendben, a tüdő is, rutinszerű minden. – Készen vagyunk, mehetünk. Folytassuk a beszélgetést – mondja dr. Princzkel Erzsébet, s elárulja, ennyi év után is csodálattal tölti el egy-egy új kis élet megszületése. Nem csak orvosi tudását, a szervezőkészségét is latba veti, hogy minden a lehető leggördülékenyebben működjön. – Kevés az orvos, a nővérek között nagy a fluktuáció. Elmentem osztályfőnöki órára egy egészségügyi szakközépiskolába, előadást tartottam a koraszülött osztályról, hogy munkatársakat toborozzak. Az orvosi ügyeletet csak külsősök segítségével tudjuk megoldani, köztük két házi-és egy iskolaorvossal, akik valamikor neonatológusként, azaz újszülött gyógyászként dolgoztak az osztályunkon. Muszáj megoldani minden problémát, ezért is hoztuk létre tíz évvel ezelőtt a Csepp Emberkék Koraszülöttekért Alapítványunkat. Az alapítvány pénzéből finanszírozzuk az orvosok és az ápolók továbbképzéseit, vehetünk székeket az anyukáknak, hogy tudjanak szoptatni az osztályon, kerekes polcos szekrényeket, melyeken a rendszeresen használt eszközöket tároljuk. Hűtőszekrényért én mentem el az egyik üzletbe, ahogyan a mosóport is rendszeresen én vásárolom. Nem panaszkodunk, hanem cselekszünk – mondja a doktornő, aki szívesen töltene több időt a nyolc unokájával, de itt is szükség van rá.

Az intenzív osztályon folyó munka sikeres, évente mintegy 300 koraszülött kerül oda, 70-80 közülük 1500 grammnál kisebb súllyal jön a világra. Az 500 gramm alatti csecsemők 10 százaléka életképes, az 500– 750 grammos súllyal születetteknek 50-70 százaléka. Évente csaknem tíz baba súlyos károsodással marad életben a János Kórház koraszülött centrumában, 20-30 újszülött pedig finomabb sérülésekkel. Az idén három babát veszítettek el. Az újszülöttkori halálozás leggyakoribb oka a nagyfokú éretlenség.

– Aki nem bírja feldolgozni a veszteséget, elmegy az osztályról. Én úgy tudtam elfogadni, hogy megtanultam: ha egy szinte életképtelen baba el akar menni, akkor el kell engedni – mondja Baranyai Gabriella, aki húsz éve dolgozik nővérként az újszülött osztályon. Gyulán kezdte, aztán jött Szeged, majd a fővárosban kötött ki. Számára szerelem ez a munka, szerinte csak így lehet csinálni. – Tizenkét órás a műszak, s itt állandó készenlétben kell lenni. Nem hagyatkozhatunk kizárólag a gépekre, hiszen a monitor is adhat téves információt, és sokszor a test előbb jelez, mint a gép. Előfordul, hogy nincs semmi jelzés, mégis szólunk a doktornőnek, hogy valami nem stimmel a picivel, vizsgálja meg – mondja Gabriella, miközben nézi az apróságokat az inkubátorban. Tizenkét férőhelyes az osztály, most nyolc baba fekszik itt, közülük egy lélegeztetőgépen van. Egy kisfiú Salgótarjánban született 1400 grammal, onnan szállították ide. Az édesanyja nem tud mellette lenni, ezért nem képes rendszeresen szoptatni. Ilyen esetekben – ha lehetőség nyílik rá – az apróságok donor anyatejet kapnak az osztályon fekvő anyukáktól. Még a pasztörizálás után is 50 százalékkal több vitaminhoz jutnak, mintha tápszerrel etetnék őket. Ők kimaradnak a kenguruzásból is, pedig ez a módszer sokat segít a fejlődésükben. Ilyenkor a szülő és a csecsemő bőre érintkezik egymással, még a lélegeztetett babákat is kiadják az anyukának vagy az apukának. És ugyancsak jó hatású a ringató, az éneklés és zenélés az apróságoknak, nem csak kenguruzás közben, hanem akár az inkubátor mellett is.

A következő pillanatban szélesen mosolygó, a telefont kattogtató férfire leszek figyelmes. Ákos és Szófia büszke apukája alig tud betelni a két csöppség látványával. – Igen, teljesen egészségesek, csak Ákosnak kell egy kis oxigént adni – mondja elérzékenyülve. – Alig tudom fölfogni, hogy itt vannak. Fényképezgetek összevissza. Ilyenkor az ember csak szentimentális dolgokat mondhat. Nincs ennél nagyobb boldogság a világon!