Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes! 

A legkisebb unokámról, a 12 éves Tamásról van szó, aki egyetlen lányom harmadik gyermeke. Két bátyja már felnőtt, el is költöztek hazulról. Tomi kései gyerek, akire az egész család nagyon büszke. Kivéve az apját… Kisfiúnak úgy nézett ki, mint egy kis angyal: szőke, kék szemű, fehér bőrű, törékeny kisgyerek volt. S nagyjából ilyen is maradt. Kedves, mosolygós, de csendes, visszahúzódó. Nem kitűnő tanuló, de ami érdekli, azzal sokat foglalkozik. Hogy mi érdekli? A művészetek, a zene, a tánc, a festészet, a színház… Mindaz, ami az apját nem, s aki mindezekért úgy tekint a fiára, mint valami ufóra. Egyébként rendes férfi, rengeteget dolgozik a családjáért, a szabadidejében pedig olyasmivel foglalkozik, amivel szerinte egy férfinek kell: a műhelyében bütyköl valamit, szombatonként focizik az öregfiúknál, télen bowlingozik, a haverokkal nézi a tévében a meccseket – sörösüveget szorongatva, ahogyan a tévéreklámban látjuk. Minden nyáron nagy esemény számára a Hungaroringre menni. Mindezt szeretné a fiával is csinálni, ahogyan annak idején a két nagyobbal is tette.

Csak az a baj, hogy a felsoroltak közül Tomit egyik sem érdekli. Csodaszépen rajzol és fest, s ezt nem a nagyanyai elfogultság mondatja velem: számos versenyt nyert már és képzőművészeti középiskolába készül. Az apja mostanában örökké piszkálja, gúnyolja: na, mi van, Picasso? És a feleségét azzal szekálja: miatta lett ilyen puhány a gyerek, mert kislányként kényeztette. Azt mondja, egy fiút férfivá kell nevelni. De hát miért ne lehetne attól férfi, hogy utálja a focit? 

Üdvözlettel: Mária

Kedves Mária! 

Picasso igazán férfias volt, de nem olvastam róla, hogy focirajongó lett volna – bár odavolt a bikaviadalokért, úgyhogy talán mégsem jó a példa. De félretéve a tréfát: nagy bajt okozhat a szülő, ha nem fogadja el a gyerekét. Különösen, ha apáról és fiáról van szó. Örök sebet ejthet a fia lelkében, s ez még annál is nagyobb baj, mint hogy elidegenednek egymástól. A tehetség nagy adomány, ami ha egy gyereknek megadatik, akkor a szülőnek minden erejével támogatnia kell, hogy kibontakozhasson.

Ön azt írja, nem akar beleavatkozni a nevelésbe, meg tulajdonképpen derék ember a veje, akit nem akar megbántani. Mégis azt mondom, fogjon össze a család, hogy Tamást megvédjék a piszkálódástól. Ha felveszik a művészeti középiskolába, úgyis elkerül hazulról, kollégista lesz. Akkor talán az apja még büszke is lesz rá. Addig meg igenis, álljanak ki a tehetséges kisfiú mellett! 

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes