Kit érdekel Nyilas Misi?

Napjainkban az oktatásügyben az egyik legtöbb vitát kiváltó kérdés a kötelező olvasmányoké, melyek listája hosszú idő óta nem változott. Míg az egyik tábor a kukába dobná az eddig előírt műveket, addig a másik foggal-körömmel ragaszkodik a hagyományos kánonhoz, mondván, a közös nemzeti tudás részét képezik.

A gyerekek és a kötelező olvasmányok viszonyának problémája igencsak összetett. A tanárok panaszkodnak, hogy a diákok nem szívesen olvasnak, nem értik a kötelezőket, idegen számukra a nyelvezet, tanáraik magyarázatára szorulnak. A másik gond a digitalizáció: a gyerekek talán soha ennyit nem olvastak, mint most – igaz, nem szépirodalmat, hanem rövidebb cikkeket és a barátaikkal váltott üzeneteket.

A Légy jó mindhalálignak nincs helye a kötelező olvasmányok között – véli Szilágyi Zsófia, az MTA doktora. A Szegedi Tudományegyetem tanára szerint a diákok nagy része el sem olvassa, s ha mégis, rossz szájízzel emlékszik vissza a regényre. Úgy küzdenek vele, mint Nyilas Misi a regényben Csokonai életrajzával. Nem arról van szó, hogy nem jó regény, sőt. Egyszerűen csak tévesen került a gyerekirodalomba. Nyilas Misi története az idősebbeknek szól, ideje, hogy visszajusson a felnőttirodalomba, ahová Móricz is szánta.

E  nagyregény helyett Szilágyi egy rövidebb olvasmányt javasol: Tóth Krisztina Tolltartó című novelláját. Ez a rövidebb írás hasonló morális kérdéseket feszeget, mint a Debrecenben játszódó történet.

Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke, a budapesti Radnóti Gimnázium tanára egyetért: ő „összetanítja” a két művet. Teheti ezt az ország egyik legjobb gimnáziumában – egyáltalán nem biztos, hogy e módszer bárhol, bármelyik iskolában működhet

Hasonlóan parázs vitát kavar Jókai megítélése is: az idősebb korosztály feltétel nélkül szereti, ám be kell látnunk, a korában a populáris irodalom szerepét betöltő művei ma már nem látnak el hasonló funkciót, a gyerekek nehezen boldogulnak a 150 éves nyelvezettel.

A tanárok egyetértenek: jó lenne, ha rövidebb szövegekkel hosszabb időn keresztül foglalkozhatnának. Erre azonban a feszes tanterv nem ad lehetőséget, így pedig esélye sincs, hogy az osztály elmélyedjen egy-egy fontos irodalmi műben. A tanár dolgát nem csak az őt és a gyerekeket „rohanásra” kényszerítő tanterv nehezíti, de az egyentankönyvek is. Hiszen ami egy elit iskolában az érdeklődő diákok számára könnyű olvasmánynak számít, egyáltalán nem biztos, hogy ugyanaz érthető lesz a hátrányos helyzetű tanulóknak. Nem mindegy az sem, mit mikor tanulnak a gyerekek. A konferencia résztvevői egyetértenek: a jelenlegi kötelező olvasmányok a világ- és a magyar irodalom remekei, de biztosan jó ötlet kiskamaszokkal Homéroszt vagy Katona Józsefet böngésztetni? – Nem vagyok szadista, hogy 15 évesekkel Faustot olvastassak – Imre Flóra tanár, költő véleménye jól summázza, hogy a kérdés inkább az, miért ragaszkodunk még mindig görcsösen a kronologikus irodalomtanításhoz. Jobb lenne, ha a diákok először az időben és térben hozzájuk közelebb álló művekkel ismerkedhetnének meg.

– Adjunk a kezükbe kortárs magas kultúrát. A populáris irodalmat nem szabadna beengedni az iskolákba, mert az olyan, mint az egészségtelen gyorskaja. A gyerek úgyis a McDonald’sba vágyik, úgyis megveszi a hamburgert a zsebpénzéből, de legalább ne tőlünk kapja meg – javasolja Kukorelly Endre író.

Arató László ennél megengedőbb: szerinte elfér a kötelezők mellett a Harry Potter vagy az Éhezők viadala sorozat is. Ezekről a könyvekről is jókat lehet beszélgetni a gyerekekkel, még ha nem is képviselnek olyan szépirodalmi értéket, mint a klasszikusok. A lényeg azonban, hogy megszerettetik a gyerekekkel az olvasást. Hogy ezek után mást is olvassanak, abban természetesen a tanárnak is nagy a szerepe. – Ha elzárjuk a gyerekektől a populáris irodalmat, megerősítjük bennük, hogy két világ van: az iskolai és az azon kívüli. De ha én is elolvasom azokat a könyveket, amiket ők szeretnek, a köztünk lévő bizalmat erősítem, így a tanítványaim is könnyebben elfogadják azt a művet, amit én rakok eléjük.

Ma Magyarországon a felnőttek nagy része egyáltalán nem olvas. Újságot is ritkán, szépirodalmat szinte alig. A jövő felnőttjeit most neveljük, ma van rá esélyünk megszerettetni velük az olvasást, hogy – Kukorelly Endre szavaival élve – úgy rákattanjanak, mint a drogra. Hiszen az irodalom örömszerző eszköz: kedveltessük meg a gyerekeinkkel!